Belassultak a Gyurcsány-család cégei

2020.06.01. 08:21

Már nem a céges üzleti tevékenység a hangsúlyos a Gyurcsány-család életében, ez pedig minden bizonnyal összefüggésben van az aktívabb politikai szerepvállalással - írja az Mfor.hu. A lap Gyurcsányék cégeinek eredményeit elemezte, így jutott erre a következtetésre.

A Dobrev Klára tulajdoánában álló Altus Befektetési Zrt. adózott eredménye negatív lett (-12,699 millió forint) az egy évvel korábbi 1,75 milliós pozitív eredmény után. Szintén a mérsékelt üzletvitel jele a lap szerint, hogy a saját tőke egy év leforgása alatt 52,3 millió forintról 15,3 millióra csökkent, amely az adózott eredmény változása mellett az eredménytartalék 22,5 milliós apadására vezethető vissza. Erre szükség volt, mert a cég értékesítési árbevétele 33 millió forinttal esett vissza: tavaly mindössze 340 ezer forintot könyveltek el ezen a soron. Az Mfor szerint még csúnyább is lehetett volna a vége, ha a bevételek apadását nem követi a kiadások visszafogása, de mind az anyagjellegű, mint a személyi jellegű ráfordításokat megvágták.

Az Altus Befektetési Zrt. tetszhalott állapotba került

- sommázta a lap.

A családi vagyonkezeléssel foglalkozik a másik cég, az Altus Portfolió Kft., amelynek Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a tulajdonosa. E cég adózott eredménye 9,685 millió forint volt tavaly, ami egyértelműen jobb, mint az egy évvel korábbi -56 millió forint volt. Ahhoz képest viszont, hogy 2016-ban még 1,3 milliárd forintot mutattak ki, a tavalyi eredmény az Mfor szerint "már szinte észrevehetetlen".

A szülők az előző év során mindkét cégben átengedték az irányítást a fiúknak, Gyurcsány Tamásnak, ami szintén annak a jele, hogy más feladatokat most fontosabbnak tartanak.

A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy Gyurcsány Ferenc legutóbbi, idén január végén leadott vagyonnyilatkozata szerint árfolyamértéken 734,7 millió forint megtakarítása volt értékpapírokban, de például feltüntette, hogy az Altus Portfólió Kft.-ből kivett 238,3 millió forintot. Az Mfor szerint ennek tudható be, hogy az amúgy visszafogottan működő cég mérlegfőösszege 159 millió forintra csökkent a korábbi több mint 370 millióról.