Mohósága okozta a pancser emberrabló vesztét

2020.05.30. 08:59

A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást azzal a zsákai férfival szemben, aki a gyanú szerint fegyverrel fenyegette, majd elrabolta volt élettársát, valamint a nő volt férjét, írja a police.hu.

Zaklatott a régi élettárs

A rendőrségen 2018. augusztus 8-án tett feljelentés egy férfi arról, hogy volt felesége visszaköltözött hozzá, azonban a nő régi élettársa zaklatja őket. Kihallgatásán a sértett hátborzongató részleteket mesélt a nyomozóknak az elmúlt hónapok történéseiről.

R. Sándor élettársi kapcsolatban élt egy ismerősével, azonban ahogy megromlott a viszonyuk, az asszony összepakolt és elkötözött tőle. A nő a volt férjéhez költözött vissza Berettyóújfaluba, amit a gyanúsított nem tudott elfogadni.

Csak ürügy volt a tartozás

Kezdetben csak nem létező tartozásokat követelt telefonon a nőtől, később viszont radikálisabb módszerekhez nyúlt. A nő régi-új kapcsolata zavarta a férfit igazán, a tartozás csak ürügy volt arra, hogy számonkérhesse az asszonyt.

Zaklatása egészen addig fajult, hogy 2018. június 20-án a nő volt férjét egy fegyverrel megfenyegette, beültette az autójába, majd kivitte a Berettyó folyó mellé egy erdős területre. Itt áldozatát egy fához bilincselte, a kezeit és a lábait is összekötözte egy drótdarabbal, a szájába pedig ruhát tömött.

Ide bilincselte a volt élettárs a férjet.
Ide bilincselte a volt élettárs a férjet.
Fotó: police.hu

A férfit otthagyta, majd visszament Berettyóújfaluba a volt élettársáért, akit kicsalt a lakásából, majd őt is az autóba kényszerítette a fegyverrel. A nővel visszatértek a fához bilincselt férfihez, viszont azzal nem számolt a gyanúsított, hogy míg távol volt, áldozata kiszabadult a béklyókból.

Dulakodás után megegyezés

A két férfi dulakodni kezdett, ami végül azzal zárult, hogy megállapodtak abban, hogy elengedi őket, csak ne tegyenek feljelentést. A sértettek tartották is magukat a megállapodáshoz, azonban a zsákai férfi pár nap múlva ismét megkereste őket és a pénzét követelte. Ekkor döntöttek úgy, hogy segítséget kérnek.

A nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével elfogták R. Sándort, majd több helyszínen is kutatást tartottak, amely során megtalálták és lefoglalták a fegyvert. A főkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták a férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozásba bevont szakértő véleménye alapján a bűncselekmények elkövetéséhez használt fegyver egy gáz- és riasztópisztoly volt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kétrendbeli fegyveresen elkövetett emberrablás, egyrendbeli személyi szabadság megsértése, egyrendbeli súlyos testi sértés bűntett, valamint zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a férfival szemben. A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.