Kétszázezer forintos bírságot kaptak ott, ahol nem is voltak

2020.05.28. 12:13

A kijárási korlátozások megsértése miatt május 1-jén fejenként kétszázezer forintra bírságolt a rendőrség három huszonéves budapesti fiatalt, akik vidékről tértek haza autóval a fővárosba, írja a 24.hu. Anyák napja alkalmából egyikőjük édesanyját látogatták meg Miskolc közelében, a rendőrök visszafelé, már a fővároshoz közel igazoltatták őket.

Csakhogy a rendőrségi határozat más helyszínt jelöl meg az igazoltatásra, mint ahol a fiatalok szerint valójában voltak. Állítják, ezt bizonyítani is tudják, mert fotókat készítettek az intézkedésről. Szerintük a

rendőrség által hivatkozott XXII. kerületi címtől több mint két kilométerre, az M0-s autóút mellett álltak,

amikor a járőrök igazoltatták őket. A rendőrség szerint a fiatalok olyan helyen álltak meg, ahol korábban rendszeresen tartottak gyorsulási versenyeket. 

A lap megkérdezte a BRFK sajtóosztályától, hogy volt-e aznap gyorsulási verseny a környéken, amikor a három fiatalt igazoltatták, és ha igen, kapcsolatba hozható-e velük. Kiderült, hogy a rendőrök visszatérő ellenőrzést tartottak a környéken, az ott parkoló autókban ülőket pedig igazoltatták. 

A három fiatalt érintően viszont a gyorsulási versenyen való részvétel nem nyert bizonyítást,

így a pénzbírságot kizárólag a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletben foglalt magatartási szabályok megsértése miatt szabták ki.

A fiatalok az intézkedés alatt a vagyoni helyzetükre vonatkozó nyilatkozatot nem tettek, de kérhetnek személyes meghallgatást, amelyen a hatóság mérsékelheti a rájuk kiszabott büntetést. Szerintük azonban a bírság nem magas, mert a jogalkotó az adott szabálysértést 500 ezer forintig terjedő pénzbírsággal rendeli büntetni, a kiszabott büntetés tehát a középértéknél alacsonyabb, közölte a rendőrség.