Letartóztatták az újpesti lövöldözés elkövetőit

D  MI20200524006
2020.05.27. 17:54

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra letartóztatott három férfit, akik a hétvégén részt vettek az újpesti gumilövedékes lövöldözésben. Az ítélet nem jogerős, írja szerdai közleményében a Fővárosi Törvényszék.

Ahogy vasárnap az Index is beszámolt róla, az újpesti Temesvári utcában két család vitája tettlegességig fajult, majd az indulatok hevében több lövés is eldördült. "Az első lövés után nyitottam ablakot, azt hittem, valaki petárdázott, aztán az ablakot nyitva hallottam még 4-5 lövést. A fák tőlünk kitakarták a jelenetet, de lehetett hallani, ahogy jajveszékelnek, majd a két fekete autó elhajtott" – számolt be az esetről egy környéken élő az Indexnek.

A közlemény szerint az egyik gyanúsított egy gumilövedékes pisztollyal többször rálőtt az egyik sértettre, míg egy társa késsel vágta meg a másik sértett combját. Az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján a meglőtt férfi életveszélyes, míg a megkéselt férfi 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A nyomozás jelenlegi állása szerint (bár a közlemény megjegyzi: a nyomozás még kezdeti stádiumban tart) a gumilövedékes pisztolyt elsütő férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette, míg két társa ellen csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indulhat majd eljárás.

A szerdai közlés szerint a gyanúsítottak egzisztenciális körülményei rendezetlenek, mindhárman többször voltak elítélve erőszakos bűncselekmények miatt. A hétvégi lövöldözés idején egyikük felfüggesztett szabadságvesztés és folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt állt, míg másikuk nemrég szabadult.

Mindezekre tekintettel a bíróság megállapította, hogy mindhárom férfi esetében fennáll a bűnismétlés veszélye, továbbá megalapozottan feltehető, hogy a három férfi szabadlábon befolyásolná a kihallgatandó embereket, és ezzel megnehezítené, meghiúsítaná a bizonyítást – a bíróság ezek miatt döntött a letartóztatás mellett.

(Borítókép: Rendőrök helyszínelnek 2020. május 24-én a IV. kerületi Temesvári utcában. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport