Anyja szerint kábítószert is fogyaszthatott a Deák téri késelés feltételezett elkövetője

2020.05.25. 09:18

Várható volt, hogy Cs. Krisztián előbb-utóbb börtönbe kerül majd – ezt a barátai mondták arról a 18 éves fiúról, aki a vád szerint május 22-én hajnalban leszúrta a 16 éves M. Lászlót és a 21 éves K. Gergelyt. 

A Blikk azt írja, a barátok szerint Cs. Krisztián gyerekként rossz körülmények között élt, ám akkor még csendes fiú volt. „Aztán intézetbe került, de ott még kegyetlenebbé vált. Amikor találkoztunk vele, nem ismertünk rá. Másfél évig szökésben volt, mire elkapták és visszavitték. Mostanában rettegett tőlük a környék, társaival belekötöttek az élő fába is. Garázdaság és kábítószerezés miatt volt is dolga a rendőrséggel" – írja a lap.

A Borsnak ezzel szemben Cs. Krisztián édesanyja úgy nyilatkozott: ő nevelte a fiút, intézetben mindössze egy alkalommal volt pár napig egy családi probléma miatt. „Egy normális fiú, aki szereti a családját és rajong a négy testvéréért. Szörnyű tragédia történt, mégpedig a drogozás és az alkohol miatt. Biztos vagyok benne, hogy Krisztián módosult tudatállapotban tette, amit tett" – fogalmazott az édesanyja, aki azt is elmondta: fia nem tartott magánál kést, ezért úgy hiszi, azt a kezébe adhatták. 

Krisztián nem agresszív, ezt elfogultság nélkül mondhatom. Azt is tudom, ha az én gyerekemet ölték volna meg, és a másik oldalon állnék, én is a felelősök megbüntetését követelném

– mondta az anya.

Fiát május 24-én előzetes letartóztatásba helyezték, két másik fiatallal együtt.

Mi történt a Deák téren?

A gyanú szerint 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül a V. kerület, Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet egy tizenkilenc éves férfi még többször megrúgta, miközben egy másik tizenkilenc éves férfi támogatólag volt jelen. A két megszúrt fiatal a helyszínen életét vesztette. 

A Bors információi szerint nemcsak az elkövető, hanem az egyik áldozat is a születésnapját ünnepelte péntek hajnalban, amikor kettejük társasága összevitatkozott valamin a Deák téren, majd Cs. Krisztián kést rántott.

Az egyik áldozat, a 16 éves M. László a születésnapját ünnepelte, az ő társaságában volt a másik áldozat, a 21 éves K. Gergely. A Bors rokonok és barátok elmondása alapján azt írja, hogy László családjának nem csak a fiú elvesztését kell feldolgoznia, két hete egy másik tragédia is érte őket, ugyanis meghalt a fiatalember édesanyja. A Blikk szerint László édesapja már régebben meghalt, az anya halála óta a nagymamánál éltek a húgával.

A másik áldozat, a 21 éves Gergely múlt héten érettségizett. A fiú az egyik testvérével érkezett a tragikus szülinapra, így ő is láthatta bátyja haláltusáját. Gergely imádta a focit, nagy Újpest-szurkoló volt. Garázdaság miatt többször felelősségre vonták már.

A Blikk azt írta tudja, hogy a 18. születésnapját ünneplő elkövető, Cs. Krisztián intézetben élt, bár ennek most ellentmond az édesanyja nyilatkozata. A társaságában lévők a vitát követően ütötték-verték a földön fekvő fiúkat, fejbe és hasba rugdosták őket. Miután Krisztián halálra késelte a két fiatalt, a társaság elmenekült. A kést a Paulay Ede utcában, az elkövetőt a Nyugati téren találták meg a rendőrök.

A rendőrség a múlt hét péntek délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a verekedésben tízen vettek részt, 90 százalékuknak van rendőrségi múltja, így az elkövetőnek is, főleg kábítószerrel való visszaélés és garázdaság jellegű cselekményekben. A résztvevők 16 és 23 év közötti férfiak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül a kést használót több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport