Vizsgálódnak a nő ügyében, aki agyhártyagyulladásba halt bele, miután nem fogadták a kórházak

2020.05.23. 19:49 Módosítva: 2020.05.23. 21:00

Vizsgálatot rendeltek el az agyhártyagyulladásban meghalt 33 éves nő ügyében – tudta meg az ATV Híradó

Az ügy előzménye, hogy agyhártyagyulladásban meghalt egy 33 éves esztergomi nő, miután édesanyja szerint több kórház sem akarta fogadni. Az ügyet az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szellőztette meg, aki videót forgatott a nő családjánál.

Ennek alapján a kétgyerekes családanyának krónikus betegsége nem volt, április 22-én azonban fejfájás, szemgödri fájdalom kezdte gyötörni, majd belázasodott, de nem köhögött. Ezután hiába kért az őt telefonon diagnosztizálni igyekvő háziorvosa azonnali koronavírustesztet, több nap eltelt, ami alatt a fiatal asszony állapota romlott, és semmilyen orvosi ellátást nem kapott.

Ráadásul a mentősök érkezésére 48 órát türelmesen váró nő szerint a koronavírusteszt végül negatív lett, ám csak napokkal később, a mentők érkezése után válhatott világossá, hogy lánya súlyos agyhártyagyulladással maradt ellátás nélkül a járványügyi vészhelyzet idején. A nő gyászoló édesanyjának elmondása szerint a centrális hányással szenvedő lányával ráadásul vissza kellett fordulnia a Székesfehérvárra induló mentőnek, majd 

PEDIG CSAK A NYOLCADIK KÓRHÁZ FOGADTA, ÉS ÖSSZESSÉGÉBEN 117 KILOMÉTERT UTAZTATTÁK A BETEGET.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV Híradó megkeresésére közölte: az ügyben a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatot rendelt el, ám arról csak lezárulta után adnak információt. Hozzátették azt is, az egészségügyi ellátások lépcsőzetes visszaállítása folyamatosan zajlik, a kórházak az ágyak jobb kihasználása érdekében tárgyalhatnak egymással a nem koronavírusos betegek mielőbbi ellátásának biztosítása érdekében.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport