Az MSZP-frakció eladományozza a képviselői fizetésemelését

2020.04.18. 14:43

Az egyetlen baloldali parlamenti erő, az MSZP országgyűlési képviselői ahogy eddig, úgy ezután is a párt által létrehozott Szolidaritási Alapba utalják a Fidesz által kiutalt fizetésemelést

– közölte a szocialista párt. Mint írták, ebből az alapból a szocialisták különböző karitatív és segélyakciókat támogatnak, mint tették ezt karácsony előtt, illetve a járvány kitörése után, amikor védőfelszereléseket és tisztítószereket juttattak el azoknak, akiknek a kormány képtelen volt segíteni.

Az első 15 millió forint felhasználásáról egy videós összeállítást is közzétettek, miután a kormánypárthoz közel álló médiumok azzal vádolták, valójában nem is adományoznak, vagy nem olyan mértékben, ahogyan azt korábban közölték. 

A Párbeszéd országgyűlési képviselőiként úgy határoztunk, hogy megemelt fizetésünkből segélyalapot hozunk létre, amelynek összegét teljes egészében a koronavírus-járvány károsultjainak megsegítésére és a védekezésre fordítjuk

– közölte a másik ellenzéki párt is, a béremelést igazságtalannak nevezve.

Az Index is beszámolt arról, hogy Magyarországon április elején 11,4 százalékkal magasabb fizetést kaptak a magyar parlamenti képviselők. Már a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt lehetett tudni, hogy változni fog a parlamenti képviselők fizetése márciustól, de a korábbi számításokat megerősítették a parlament honlapján frissült adatok. Így a képviselői alapbér (az átlagbér háromszorosa) 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedett. Tehát már nincs olyan képviselő a parlamentben, aki egymillió forintnál kevesebbet keresne