Meghalt Szüdi János, volt oktatási államtitkár

2020.04.09. 07:52

Meghalt Szüdi János, korábbi oktatási államtitkár, írja a Demokratikus Koalíció közleményében. 

Szüdi 1949-ben született Budapesten, később az ELTE jogi karán végzett.

51000
Fotó: ATV

Huszonöt évet dolgozott az oktatásért felelős minisztériumban. 2002 és 2006 között az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára, 2006 és 2010 között az Oktatási és Kulturális Minisztérium közoktatásért felelős szakállamtitkára volt, de volt a Pedagógusok Szakszervezetének oktatásügyi szakértője is.

Tevékenyen közreműködött az 1985-ben elfogadott oktatási törvény, majd az 1993-ban elfogadott közoktatási törvény, valamint a 2005-ben elfogadott felsőoktatásról szóló törvény kidolgozásában, írja a DK.

Szüdi ugyanis 2018-ban a Demokratikus Koalíció jelöltjeként indult Cegléden, 2018 óta a DK parlamenti frakciójának munkáját segítette.

1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport