Vádat emeltek a brazil ellen, aki 95 kokainkapszulával a gyomrában érkezett Ferihegyre

2020.04.09. 09:24

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emeltek vádat a most huszonhárom éves brazil férfi ellen, aki 2018-ban több mint egy kilónyi, darabra 95 kokainkapszulával a gyomrában érkezett Ferihegyre.

A vád szerint a vádlott 2018. november 28-án indult el repülővel Sao Paolóból Lisszabonon át Budapestre, ahová másnap érkezett és egy reptér közeli szállodában szállt meg.

Ekkor jelezte a portugál vámhatóság, hogy a mesterséges implantátumokkal rendelkező, télikabátos, miniszoknyás, tornacipős, brazil férfinévre kiállított útlevéllel rendelkező személy – a repülőjegy megrendelésének módja, a tervezett európai tartózkodásának körülményei miatt – összefüggésbe hozható a kábítószer-kereskedelemmel.

Ezután a magyar rendőrség egy napig megfigyelte, hátha kapcsolatba kerül valakivel, de amikor ez nem történt meg, őrizetbe vették a férfit. Majd átkutatták a szállodai szobáját, ahol egy bőröndben összesen 50 darab, 4x2 cm-es, egyenként 10 grammos kokainkapszulát találtak, amik már természetes úton távoztak a futár testéből, később egy budapesti kórházban, orvosi felügyelet mellett még 45 darab kapszula került elő belőle természetes úton.