Jól megkoronázom a napotokat! – kiabálta egy szombathelyi patika előtt, majd mások arcába köhögött

2020.04.08. 16:13 Módosítva: 2020.04.08. 17:40

Szándékosan arcul köhögte és koronavírus-fertőzéssel fenyegette az embereket egy szombathelyi patika előtt két férfi, ezért garázdaság miatt 200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki rájuk a Szombathelyi Járásbíróság – írja az MTI.

Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék sajtószóvivőjének szerdai közlése szerint a két elkövető – egy magyar és egy ukrán állampolgárságú férfi – március 18-án egy szombathelyi gyógyszertárnál követték el a bűncselekményt, ahol az odaérkezőket szándékosan arcon köhögték, majd obszcén szavakkal illették őket. Egyikük azt kiabálta az embereknek, hogy 

Jól megkoronázom a napotokat!

A járásbíróság előkészítő eljárás során meghozott határozata szerint a kirívóan közösségellenes magatartás alkalmas volt arra, hogy az érintettekben megbotránkozást és riadalmat keltsen. A bíróság nyomatékos súlyosbító körülményként értékelte az elkövetés helyét és idejét, tekintettel arra, hogy ekkor már hatályban volt a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet kihirdető kormányrendelet. 

Az elkövetők nem tettek vallomást, de a szabálysértés elkövetését elismerték. A bíróság 200-200 ezer forint pénzbírsággal sújtotta őket.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!