Szentendre, Zebegény, Tokaj utcákat zárt le, Balatonfüredre sem várnak autósokat

BNAGZ20190410660
2020.04.08. 10:45 Módosítva: 2020.04.08. 19:46

Több települést elárasztottak a kirándulók az elmúlt napokban, emiatt kedden Tihany polgármestere már közleményben kérte az embereket, hogy ne autózzanak oda, és jelzésképpen lezáratta a város parkolóit. Azóta többek közt Hollókő, Velence, Tokaj, Szentendre, Zebegény, Gánt és Bakonybél is próbálja önkormányzati intézkedésekkel távol tartani a turistákat. 

A húsvétkor rendkívül népszerű Hollókő a honlapján kéri az embereket, hogy maradjanak otthon húsvétkor is, inkább otthonukban ünnepeljenek. A lakók védelme miatt a falu is csatlakozott a "maradjotthon" mozgalomhoz, elmarad a körmenet, a húsvéti fesztivál és zárva vannak a múzeumok és az információs központ. 

A Népszavának a falu polgármestere azt mondta, a háromszázharminc lakosú falut húsvétkor körülbelül 15 ezer vendéget lepi el, több tízmilliós bevételre tesznek szert, amiről most lemondanak. Szabó Csaba fideszes polgármester a lapnak elmondta, a parkolókat is lezárják, szalaggal körbekerítik, és nagyon bíznak abban, hogy lehetőleg egy turista sem akar erre jönni.

Ha mégis túl sokan hagyják figyelmen kívül a felhívásukat, akkor kénytelenek lesznek a rendőrség segítségét igénybe venni - tette hozzá.

A hétvégén Velencét is elárasztották a turisták, ezért az ottani polgármester, Gerhard Ákos kedden bejelentette, hogy az ünnepekre lezárják a parkolók nagy részét. 

A polgármester szerint borzasztó tömeg volt szombaton, a Velence korzó parkolója teljesen tele volt, és még a környező utcákban is sok idegen autó állt. A helyiek igyekeznek betartani az ajánlásokat, és otthonukat csak indokolt esetben hagyják el, ezért a turistákat kérik, hogy ha Velencére akartak utazni, azt halasszák a járvány utáni időszakra. 

Zebegény polgármestere kedden hirdette ki, hogy katasztrófavédelmi okokból lezártak több utcát is, hogy megakadályozzák a turisták parkolását. A lakók természetesen behajthatnak majd lakhelyükre. 

Szerdán Szentendre városvezetése azt találta ki, hogy a húsvéti káosz elkerülése miatt korlátozzák az autós közlekedést Szentendre belvárosban. A nem szentendreiek nem hajthatnak be a város védett és korlátozott forgalmú övezeteibe, a forgalomkorlátozás április 10–14-ig lesz érvényben. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján ugyanis a kijárási korlátozás ellenére autós turisták tömegei keresték fel hétvégenként Szentendre belvárosát és a Duna-partot, ezért Fülöp Zsolt polgármester elrendelte Szentendre belvárosának részleges lezárását. 

Balatonfüred polgármestere, Bóka István szerdai megszólalásában a Füred TV-nek azt mondta, szerinte nem fér bele a kijárási korlátozás szabályaiba, hogy valaki egy másik városból Balatonfüredre autózzon, és egészségügyi séta vagy sportolás címszóval sétáljon egyet a Tagore sétányon. Azt mondta, a város parkjait, strandjait az ott élők vagy ott ingatlannal rendelkezők kikapcsolódására szeretnék fenntartani. Ugyan külön intézkedésről nem beszélt, de nyomatékosan felhívta mindenki figyelmét, hogy tartsák be a szabályokat.   

Szarvas és Békésszentandrás polgármesterei szerdán közösen kérték a környék szállásadóit, hogy ne fogadjanak vendégeket, amíg nem rendeződik a helyzet - számolt be a Beol.hu. Hiszen a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös gazdag élővilágát bizonyára sokan akarnák csodálni a húsvéti szünet alatt is, de ez kivételesen nem jó ötlet. 

Tokaj összes parkolóját lezárják a járványveszély miatt a húsvéti és az azt követő hétvégékre - írja az MTI. A szigorításra azért volt szükség, mert a kijárási korlátozás ellenére az elmúlt hétvégén is sok turista töltötte a napsütéses délutánt Tokajban. Az intézkedés minden önkormányzati parkolót érint, így a Bodrog partjánál, a Fesztiválkatlannál és a Paulay Ede Színháznál sem lehet majd megállni. Több fizetőparkoló sem nyit ki, erről a terület tulajdonosaival egyeztetve döntöttek. A járványhelyzetben arra kérnek mindenkit, hogy ne látogassák Tokajt.

Szerda délután tudtuk meg Szilvásvárad polgármesterétől, hogy itt is arra kérik a turistákat, április 10-14 között ne látogassanak el oda. Lezárják az összes parkolót, a település utcáiban pedig amúgy is tilos parkolni. Lezárják a Szalajka utcát is, ahol amúgy is zárva vannak a vendéglátóegységek. Az itteni kisvasutat már márciusban leállította az üzemeltető. Nincsenek nyitva múzeumok, a Millenniumi kilátó, nem elérhető a bobpálya, kalandpark, pisztrángsütöde, stb., a lipicai ménest sem lehet megtekinteni. A részleteket az önkormányzat honlapján olvashatják. 

A Népszava szerdai összeállításában említi még a Veszprém megyei kistelepülést, Rigácsot, aminek polgármestere, Kertész-Bakos Ferenc is arra kért mindenkit a Facebookján, hogy ne menjen oda még rokonlátogatásra sem, mert nem fogják beengedni a faluba. Az ez ellen felszólaló lakóknak azt válaszolta, hogy a kijárási korlátozásról szóló rendeletben a rokonlátogatás nem szerepel a kivételek között. 

Helyszíni beszámolók alapján úgy tudjuk, Gánton az önkormányzat plakátokon kéri az idegeneket, hogy menjenek haza, mert a fővároshoz közel levő, népszerű túrázó helyen is többen voltak a napokban a kelleténél. 

Kedden már Bakonybél önkormányzata és Budakalász is kérte, hogy a járvány ideje alatt ne oda menjenek kirándulni más településekről, illetve lezárták az önkormányzati parkolókat.

A pécsiek kedvelt kirándulóhelyén, a Mecsek hegyei között lévő Orfűn már korábban bezárták a település látnivalóit, és polgárőrökkel segítenek megakadályozni a tavak környékén sétáló, kiránduló emberek csoportosulását - írja az MTI. A sétányok helyett az erdei utak használatára buzdítják az embereket.

A szomszédos Abaligeten is táblával küldik haza a csónakázótó környékéről az embereket. A pécsiek körében leggyakrabban látogatott malomvölgyi tavak mentén a játszótereket már lezárták, a szomszédos települések önkormányzatai pedig arra szólította fel a kirándulókat, hogy ne csoportosuljanak a népszerű tavakat övező helyszíneken.

A járványveszély miatt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület is bezárta kapuját.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerda délután azt jelentette be, hogy még a kormány csütörtöki döntést ugyan megvárják, de addig is előkészítik a Margit-sziget lezárását, mert több kerületben felmerült a sűrűn látogatott területek forgalmi korlátozása. 

(Borítókép: A Dunakorzó Szentendrén 2019. április 10-én. Fotó: Nagy Zoltán / MTI)