A nyugdíjasok sávjában akart bevásárolni egy újpesti férfi, pofozkodás lett a vége

2020.04.07. 09:22

A nyugdíjasok délelőtti idősávjában szeretett volna sört és chipset vásárolni egy 30 éves újpesti hajléktalan férfi, 90 napos elzárás lett a vége. 

A történet úgy kezdődött, hogy március 29-én fél 11 körül bement egy újpesti kisboltba, alig pár órával azután, hogy bevezették a korlátozást, amely értelmében 9 és 12 óra között csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak. Az eladó már akkor figyelmeztette az új szabályra fiatal vásárlóját, amikor ő még csak a polcoknál keresgélt.

A vásárló viszont ezt figyelmen kívül hagyta, és a pénztárhoz ment, hogy fizessen. Az eladó nem fogadta el a pénzt, a férfi pedig szitkozódni kezdett. 

Ekkor lépett színre a történet harmadik szereplője, egy idős vásárló, aki kérdőre vonta a boltban illegálisan tartózkodó férfit. 

A hajléktalan férfi háromszor felpofozta a reklamáló vásárlót, a polcokról pedig elkezdte a földre dobálni az árut.

Az akciójelent ezzel még nem ért véget, mert a bolti eladó a megtámadott vásárlója segítségére sietett, cserébe viszont ő is kapott egy pofont, és nekiesett az egyik polcnak. A dühöngő férfit végül a többi vásárló fogta le, és kivitték az üzletből. 

Az ügyészség közleménye szerint gyorsított eljárásban, garázdaság vétsége miatt előállították, és a bíróság jogerősen 90 nap elzárásra ítélte.