Szájmaszkokkal, kézfertőtlenítővel verte át vevőit egy internetes csaló

2020.04.05. 18:34

Letartóztattak egy internetes csalót, aki korábban koncertjegyeket, újabban pedig szájmaszkokat és kézfertőtlenítőt árult egy honlapon.

A vevők hiába várták, hogy megérkezzen a megrendelt termék, a gyanúsított férfi nem küldött semmit, de az előre átulalt több tíz- vagy akár százezer forintot megtartotta. 

A bíróság közleménye szerint a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, korábban már hasonló lopások miatt állt bíróság elé, és jelenleg is folyik egy büntetőeljárás ellen. Azt írják, a cselekmények sorozatjellege miatt a terhelt különös visszaesőnek minősül.

Mivel mindezek alapján megalapozottan feltehető, hogy a férfi újabb hasonló jellegű bűncselekményt követne el, a Budai Központi Kerületi Bíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést alkalmazza vele szemben,  egy hónapra elrendelték a letartóztatását.

Több rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétségével gyanúsítják.