Tömegek érkeznek a budapesti hajléktalanszállókra

2020.03.31. 08:47

A 24.hu értesülései szerint ezres nagyságrendben jelentek meg a budapesti hajléktalanszállókon olyanok, akik korábban munkásszállókon, esetleg olcsóbb albérletekben laktak. Úgy tudják, sokan érkeznek vidékről olyanok, akik egy már leállított gyárban dolgoztak, és korábban kaptak a munkájuk mellé szállást, de vannak olyanok, akik fővárosi munkásszállóról érkeznek, és olyan alkalmi munkások (pl. vendéglátósok), akik eddig a munkahelyükön tudtak aludni. Az új igénylők között vannak külföldi, főként román és ukrán állampolgárok is. Értesüléseiket megerősítették a fővárosi önkormányzatnál, a Menhely Alapítványnál, illetve a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinél is, írják.

Mivel a szállókon élők között sok az idős és krónikus beteg, különösen fontos a fertőzés megelőzése, ezért az éjszakai szálláshelyek folyamatosan átállnak az egyre szellősebb ágyelrendezésre, csakhogy emiatt egyre kevesebb ágyat tudnak biztosítani az odaérkezőknek. A lap információi szerint több szállón felvételi stop van érvényben. A fővárosi önkormányzat azt ígérte: Budapesten hamarosan megnyílik egy olyan, a járvány idejére kialakított hajléktalanszálló, amelynek kezdeti kapacitása később bővíthető lesz. 

Nagyon kérünk mindenkit, ne rakjanak utcára embereket, legyenek fenntartóként és tulajdonosként szolidárisak ebben a rendkívüli helyzetben

– mondta a lapnak Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány vezetője.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!