Hosszú időre jégre tehetik a kormánypártok a parlamentet hétfőn

2020.03.29. 08:12

Az Országgyűlés hétfőn határidő nélkül meghosszabbíthatja azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a hatályát, amelyeket a kormány vezetett be a koronavírus-járvány kezelésére, és lehetővé teheti, hogy a kabinet további, a törvényektől eltérő rendeleteket alkosson a veszélyhelyzet ideje alatt.

A házelnök napirendi javaslata alapján a parlament egynapos ülése hétfőn 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

A képviselők az első két napirendi pontban a két elfogadásra váró előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatokat tárgyalják. A Ház elsőként a kormány azon javaslatáról szavaz, amely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) józsefvárosi bővítését teszi lehetővé egy állami telekcserének köszönhetően.

Ezt követően döntenek a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatról, amely a veszélyhelyzet idejére lehetővé tenné, hogy a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozzon a veszélyhelyzet ideje alatt – amelynek fennállásáról egymaga határozhat. Az indítvány azt tenné határidő nélkül lehetővé, hogy a kabinet koronavírus ellen hozott rendeletei hatályban maradhassanak és a kormánynak ne kelljen 15 naponta parlamenti jóváhagyást kérni döntéseihez, továbbá kiszélesítené rendeleti jogköreit a veszélyhelyzeti intézkedésekben.

Többször is írtunk a koronavírus-törvény körüli politikai játszmáról, főként miután az ellenzék nem járult hozzá, hogy négyötöddel házszabálytól való eltéréssel napirendre kerüljön az Orbán Viktornak történelmi felhatalmazást adó koronavírus-törvény. A kormányoldal nemzetárulással és az ország járvány elleni védekezésének veszélyeztetésével vádolta az Orbánnak nemet mondó ellenzékieket, sőt azt kommunikálta a kormány, hogy vizsgálnak mindenféle jogi lehetőséget, hogy ne kelljen újra kiadni a lejáró rendeleteket anélkül, hogy a parlament erre rábólintott volna, mert akkor joggal diktatúrázhatna az ellenzék.

Csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban bejelentette, hogy megkérik az egyetemek fenntartóit, hogy saját hatáskörben tartsák zárva az egyetemeket, a határok lezárásáról pedig Pintér Sándor fog szintén saját hatáskörben gondoskodni.  Ehhez képest Müller Cecília az egészségügyi törvény által rá ruházott jogkörében, a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedések érdekében normatív határozatot adott ki, amelyben elrendelte a határok és az egyetemek zárva tartását. 

Mindezzel egyértelművé válhatott: a járvány elleni védekezéshez szükséges jogi eszközök a koronavírus-törvény elfogadása nélkül is a kormány rendelkezésére álltak. Az is biztos azonban, hogy a Fidesz-KDNP el fogja fogadni a kormány javaslatát, amely ugyanakkor a központi retorikával ellentétben nem ad semmiféle jogosultságot a továbbiakban a parlamentnek: az alaptörvény és az új jogszabály szerint ugyanis olyan határozatot nem hozhat a parlament, amely kötelezné a kormány a veszélyhelyzet visszavonására – annak kihirdetése és visszavonása kormányzati jogkör. 

Mindkét előterjesztés elfogadásához a jelen lévő képviselők legalább kétharmadának támogatására van szükség, amit a Fidesz-KDNP önmagában képes biztosítani, de a Mi Hazánk képviselői is bizonyosan támogatni fogják a javaslatot.

A napirendi javaslatból az is kiderül: a határozathozatalok után az azonnali kérdésekre két óra, az interpellációkra pedig egy óra áll majd rendelkezésre, míg a kérdések harminc percben hangozhatnak el. A Ház ülése várhatóan napirend utáni felszólalásokkal ér véget, és miután a kormányoldal elfogadja a koronavírus-törvényt, egyelőre nem világos, mikor ülhet össze ismét a parlament, de a szabályokból az sem következik egyértelműen, hogy a parlament automatikusan ne ülésezne a következőkben, csupán annyi világos, hogy mindez a kormánytöbbség akaratán múlik majd.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!