Bán Teodóra nem kér a kettős ügyvezetésből

2020.02.27. 06:56

Nem tudja elfogadni a közgyűlés által megszavazott kettős ügyvezetést, nyilatkozta a Népszavának Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház eddigi ügyvezetője. Hozzátette: csak akkor vállalná a Margitszigeti Szabadtéri Színpad vezetését, amennyiben azt és a Városmajori Szabadtéri Színpadot két önálló cég irányítaná.

Bán Teodóra azt is szeretné, ha hat hónappal meghosszabbítanák a március elsején lejáró mandátumát, hogy a mostani nyári szezont, amit előkészített, még az eredeti tervek szerint le tudja bonyolítani. Ezt egyébként nem ultimátumnak, „hanem logikus és gyakorlatban működő konstrukciós javaslatnak” szánja.

Ahogy arról az Index is beszámolt, a főváros átalakítaná a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadot üzemeltető intézményt: „Ezt a színpadot többek között független színházi produkciók befogadására is alkalmas helyszínné tesszük, ehhez igazítjuk a cég jogi státuszát és működtetését” – állt abban az előterjesztésben, melyet kedden hozott nyilvánosságra Karácsony Gergely főpolgármester.

Ezt viszont a kormány nem tartotta elfogadhatónak: kedden délben  sajtótájékoztatót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője, és bejelentették: amennyiben nem Bán Teodóra marad a Szabad Tér Színház igazgatója, hanem a DK által támogatott Benkő Nórát nevezik ki, megszakítják a tárgyalásokat a fővárossal, és

a kormány nem finanszírozza tovább a budapesti színházakat,

ami 6-7 milliárd forintos többletkiadást jelentene az egyébként is több ponton szorongatott fővárosi költségvetésnek.