Nem fertőtlenít eléggé a kézfertőtlenítő, amiből háziorvosokhoz és óvodákba is került

2020.02.27. 11:56

Nem rendelkezik megfelelő fertőtlenítő hatással, ezért kézfertőtlenítőként történő alkalmazása járványügyi kockázatokat rejt, így az országos tiszti főorvos visszavonta a glady-SEPT higiénés kéztisztító és fertőtlenítő koncentrátum nevű termék forgalomba hozatali engedélyét, és ezeket a forgalomból is kivonják, írja a 24.hu. A termékekből óvodákba, bölcsődékbe, háziorvosokhoz, a MÁV-hoz, és vérvételi helyekre is jutott, az azt forgalmazó cég ugyanis, a Gladiolus Kft. ugyanis számos olyan közbeszerzési eljárást nyert meg, amit tisztítószerek, higiéniai termékek, vegyi áruk beszerzésére írtak ki.

Csak az elmúlt három évben 17 ilyen jellegű közbeszerzési kiírást találtak, amit ők nyertek el. A cégnek a Kecskemét melletti Kerekegyházán van a székhelye, onnan szállítottak számos helyre, többek között

  • Kecskemét önkormányzatához, a város intézményeihez – köztük a bölcsődéket, az idősotthonokat, a háziorvosokat, a fogorvosokat, a vérvételi helyeket, az anyatejgyűjtő állomást, a védőnőket irányító szervezethez, illetve óvodákba, múzeumba, színházakba – és a város cégeihez,
  • Fót önkormányzatához és intézményeihez,
  • a MÁV-hoz, a Magyar Közúthoz
  • az állami/önkormányzati kézben levő busztársaságok és víziközmű szolgáltatók beszerzéseit intéző vállalathoz (Univerzál Beszerző Kft.),
  • és Budapest Főpolgármesteri Hivatalához.

A Gladiolus Kft. honlapján azt írja a termékről, hogy ez egy  „folyékony higiénés kéztisztító és fertőtlenítő koncentrátum. Baktericid, fungicid, virucid és tuberkulocid tulajdonsággal”, ami azt jelenti, hogy elpusztítja a baktériumokat, gombákat, vírusokat, és TBC-t előidéző baktériumokat. 

A 24.hu megkereste a tisztítószereket vásárló intézményeket, nagyobb cégeket, miután értesültek arról, hogy gond van a fertőtlenítőszerrel. Egyikük arról értesítette őket, hogy február 19-én hivatalos megkeresést kaptak a kormányhivataltól, amiben az állt, hogy  a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészség-ügyi Osztálya adatbekérést rendelt el három termék (Glady SEPT folyékony szappan 500 ml, Glady-SEPT 500 ml pumpás kézfertőtlenítő szappan és Glay-SEPT 1l kézfertőtlenítő) kapcsán. Indoklásban azt írták, hogy piacfelügyeleti eljárás eredményeként megállapították, hogy

a fent említett termékek az elvárt fertőtlenítő hatással nem rendelkeznek.

A lap megkeresésére a kormányhivatal közölte, hogy a Kecskeméti Járási Hivatal eljárása után a glady-SEPT higiénés kéztisztító fertőtlenítő koncentrátum forgalomba hozatali engedélyét visszavonta az országos tiszti főorvos, és elrendelte az érintett termékek forgalomból való kivonását a fenti okokból, mivel azok használata „jelentős járványügyi és közegészségügyi kockázatot jelent.”

Hogy pontosan mely termékekkel van gond, nem derül ki a válaszból, a 24.hu viszont a kecskeméti Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságától úgy tudja, a 124/1809. és 125/1809. gyártási tételszámú termékekkel van probléma. Miután jelzést kaptak a kormányhivataltól, megtiltották a termékek használatát az érintett intézményekben és begyűjtötték a vegyszert.

Az Univerzál Beszerző önként döntött azok mellőzéséről, a termék visszahívására őket senki sem utasította, válaszolták a lapnak. A MÁV-tól azt a tájékoztatást kapták, hogy az adagolókat más típusú folyékony szappannal töltik fel, a telephelyükre 2017-2019 között szállítottak ugyan ezekből, de mára már raktári készletük sincs.  Budapest Főpolgármesteri Hivatala még 2018 októberben rendelt a termékből, azóta nem. „A kézfertőtlenítőt az Igazgatási és Hatósági Főosztály Segélyezési osztályán használják” – válaszolták, azzal együtt, hogy ők nem kaptak értesítést arról: ki kellene vonniuk azt a forgalomból.

Mivel a fertőtlenítőhöz nemcsak közbeszerzés útján lehetett hozzáférni, több értékesítővel is beszélt a lap, elmondásuk szerint a problémás termék már jó ideje nem elérhető náluk, ám a Gladious Kft. még 2020. február 19-án is szállított a kérdéses termékekből a közlekedési központok és a víziközmű társaságok részére. Az érintett cégeket kivétel nélkül a kormányhivatal értesítette, pusztán egyetlen helynek szólt a Gladiolus Kft.-t is. A cég megkereste az ügyvezető-tulajdonost is, aki azt mondta, nem tud róla, hogy a termék problémát okozott volna.

Volt már olyan a cégem történetében, hogy egy laboreredmény nem hozta a kívánt eredményt. Na most, ebből messzemenő következtetést levonni még nem szoktam.

– nyilatkozta a lapnak Bajáki Ede úgy, hogy egy nappal korábban ők magukat értesítették az egyik céget, és a visszahívás iránti igényt.