Viharos szél és zivatar jön, északon havazik is

2020.02.21. 11:51

Másodfokú figyelmeztetést adott ki péntekre az OMSZ négy északnyugati megyére, elsőfokút pedig a nyugati országrészre viharos széllökés miatt, ami helyenként meghaladhatja a 70-90 km/órát is.

Untitled-1.png
Fotó: met.hu

A napközben átvonuló hidegfrontot záporok, zivatarok kísérik, ami miatt az ország középső tájaira szintén elsőfokú figyelmeztetést adtak, mivel villámlás és jégeső is előfordulhat. A déli, délutáni órákban az Északi-középhegység tágabb térségében, illetve az Alföld északkeleti vidékein az eső mellett havas eső, hó is hullhat, azonban megmaradó hóra (1-3 centiméter) csupán a hegyvidéki területeken lehet számítani.

Az Időkép szerint a Dunántúlon már most viharos a szél, míg az ország északi felén rövide ideig tartó, intenzív hózápor is volt. Esett a hó többek között Ózdon és Egerben is.

Az előrejelzések szerint a télies idő nem tart sokáig, késő délutántól egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, a csapadék egyre inkább a keleti vidékekre korlátozódik. Szombaton felhős-napos időnk lesz, számottevő csapadék nem várható, a nyugati szél megerősödhet (7-13 fok). Vasárnap többnyire felhős, borult idő várható, északon és keleten esővel, záporral, a nyugati szél viharos is lehet (9-15 fok).