Palkovics egy győri panellakást adott az I. kerületi műemlék lakásért cserébe

2020.02.20. 11:32

Még tavaly októberben mondta az ATV-nek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, hogy szívesen nyilvánosságra hozza várbeli lakása bérleti szerződését, és ha szükséges, akár magasabb bérleti díjat is fizet érte, és egyúttal úgy nyilatkozott, hogy nem maga, hanem a családja miatt költözött az ingatlanba, hogy gyerekei közelebb lehessenek arrafelé lakó nagyszüleikhez. 

A Várban több lakást a piaci ár töredékéért szórtak ki bérbeadásra fontos embereknek, Palkovics azonban nem így, hanem lakáscserével jutott az ingatlanhoz. A hvg.hu most kikérte a bérleti szerződését, és az általa lakott önkormányzati ingatlan minden más, közérdekű adatát. Ezekből kiderült, hogy Palkovics a korábbiak helyett nem 55 ezer forintot, hanem mindössze 40 824 forintot fizet havonta a 63 négyzetméteres lakás bérletéért, ez az összes 2013. június 1-től kezdve változatlan, a szerződés pedig határozatlan idejű.

A hivatalos lakcíme már akkor is a Várban volt

A dokumentumokból kiderül, hogy a miniszter valóban lakáscserével jutott a Halásbástyától kb. 200 méterre fekvő műemlék ingatlanhoz, mondván, közelebb szeretne lenni családjával gyerekei nagyszüleihez. Különösen érdekes fejlemény ez annak tükrében, hogy hivatalos lakcíme már akkor is ott, az Úri utcában volt, ami a Táncsics utcai bérlakástól kb. 500 méterre található, ugyanabban az utcában, ahol Bayer Zsolt is lakást szerzett magának. Az Úri utcai címet az egyik hivatalos formanyomtatvány alapján úgy jelölte meg, hogy szívességi alapon lakik ott. 

A Táncsics utcai lakásért Palkovics egy 67 négyzetméteres panellakás bérleti jogát ajánlotta fel Győr Marcalváros 1-nek nevezett részén, amiről a miniszter és a vele csereszerződést kötő 60 év körüli házaspár úgy nyilatkozott: a csere arányos. A Várban élő család ezt az önkormányzat felé azzal indokolta, írja a lap, hogy a velük élő lányuk második gyerekét várja, így kicsi számukra már a 63 négyzetméteres lakás. „A két lakás bérletét annyira egyenrangúnak nevezték, hogy leszögezték, a cserén kívül más követelésük egymással szemben nincs, e szerint Palkovicsnak pluszban semmit nem kellett adnia egy esetleges értékkülönbözet áthidalására" – írják.

A lakáscserét a szintén Táncsics utcában bérlakást szerző korábbi polgármester, Nagy Gábor Tamás engedélyezte. A cseréhez szükség volt egy győri környezettanulmányra is, amihez az akkor Borkai Zsolt irányítása alatt álló polgármesteri hivatal segítségét kérték. A válaszuk szerint kétszer is kinn voltak a Cuha utcai lakásnál, és megállapították, hogy a felújított panelben életvitelszerűen lakik mind a tulajdonosa, mind az albérlője (Palkovics). A lakás tulajdonosa egyetemi tanársegéd volt 2008-ban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárművek Tanszékén, ott, ahol Palkovics már az 1990-es évektől dolgozott egyetemi tanárként, még közös publikációjuk is volt. Később a győri Széchenyi István Egyetemen is együtt dolgoztak.

10 ezer forintos bérleti díj

Az iratok alapján Palkovics 2012. január elsejétől bérelte a győri lakást kollégájától, aki már január 23-án beleegyezett, hogy Palkovics ezt elcserélje a Táncsics utcai lakásra. A szerződésen és a beleegyező nyilatkozaton ugyanazok a tanúk, még sorrendben is, a bérleti szerződésen pedig a miniszter Úri utcai címe szerepel lakcímként. A győri lakást öt év határozott időre vette ki.

A bérleti díjat alig havi 10 ezer forintban szabták meg, mivel Palkovics vállalta, hogy évente 150 ezer forint értékben „különféle felújítási munkákat, így a burkolat, nyílászáró-karbantartást, festést” végez a lakáson. Eközben a Táncsics utcai lakás lakbére nagyon hasonló tétel volt, mindössze 9072 forint, a csereszerződésből pedig már kikerült az évi 150 ezer forintnyi felújítási tétel. A felújításról a hvg.hu megjegyzi: különös, hogy fel kellett újítani a lakást, hiszen a környezettanulmány szerint az felújított állapotú volt. 

A lakás egykori tulajdonosa (mivel azt már eladta 2015-ben) a lapnak azt mondta, kollégaként osztozott a lakással Palkoviccsal, mivel sokszor akadt dolga akkoriban Győrben, így megbeszélések, pályázati egyeztetések idején. Gesztusnak nevezte a beleegyezést a cserébe,  arra azonban egyáltalán nem emlékszik, meddig élt nála a Budapestről érkező család. A hvg.hu a minisztert is kereste, sajtóosztályán keresztül az alábbi rövid választ küldte:

Az Ön által említett esetben mindenben a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény, illetve a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló önkormányzati rendelet akkor hatályos szabályainak megfelelően jártak el a felek. Palkovics miniszter úr tehát eddig is mindenben a mindenkire egyformán érvényes jogszabályoknak megfelelően járt el, és ez így lesz a jövőben is.