Négy év börtönbüntetést kapott az a gyúrói fiú, aki meg akarta öletni a szüleit

2020.02.20. 19:39 Módosítva: 2020.02.20. 22:21

A győri ítélőtábla négy év börtönre ítélte azt a gyúrói férfit, aki meg akarta öletni vele együtt élő szüleit. 

A bíróság honlapján Gy. K. néven jelölt vádlott, a szülei házában élt tanulmányai után is. Megállapodott velük, hogy havi 30 ezer forinttal száll be a háztartási költségekbe, és havi 30 ezer forintot egy lakástakarékossági számlára utal. A fiú nem tudott fizetni, több százezer forintos tartozása lett, szüleivel pedig megromlott a kapcsolata. 

A fiú először 2017-ben próbált mérget szerezni ismerőseitől, hogy megölje szüleit, majd 2019-ben az akkor 19 éves fiú egy másik ismerősnél fegyver és bérgyilkos után érdeklődött. Egy harmadik ismerősét pedig már konkrét ajánlattal kereste meg, egymillió forintot ígért szülei megöléséért, de Gy. K.-t elutasították. Két nappal később egy másik embert keresett meg, aki viccből azt mondta, hogy kétmillióért vállalja két ember megölését. 

Utóbbi úgy ítélte meg, hogy Gy. K. tényleg gyilkosságot tervez, ezért figyelmeztették a szülőket egy ismerősével. Bizonyítékul telefonon rögzített hangüzenetet és írásos üzeneteket mutattak meg a szülőknek és a hatóságoknak. Gy. K.-t ezután vonták vád alá.

Az elsőfokú bíróság kétrendbeli emberölés előkészületének bűntettében ítélték bűnösnek a férfit. Négy év börtönbüntetést szabtak ki rá első fokon. A vádlott és védő felmentésért és jelentős enyhítésért fellebbezett. A Győri Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, nem fogadták el az érvelést, hogy csak poénból hívta fel az ismerőseit, hogy megölnék-e a szüleit.