Féltékenységből lökte a fagyos Dunába barátnőjét egy 15 éves fiú

2020.02.20. 11:52

Emberölés kísérlete, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés és annak kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék egy 16 éves fiú ellen, amiért az 2018. március 3-án, a IX. kerületben többször megütötte, majd több mint 4 méter magasról a fagyos Dunába lökte akkor barátnőjét. Az akkor 15 éves fiú és a lány jegyben jártak, viszonyuk azonban megromlott, ezen a napon is összevesztek a fiú féltékenysége miatt, ezután lökte be a lányt a folyóba. 

A lány ezután kimászott, ám a fiú még akkor is bántalmazta, aminek hatására a lány közvetlen életveszélyes állapotba került. A bántalmazás már az idézett alkalom előtt is többször előfordult, írja közleményében az ügyészség.hu. A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a vádlottra. A fiút letartóztatták, majd később bűnügyi felügyeletet rendeltek el.

Ezután 2019. augusztus 8-án a fiú levágta magáról a nyomkövetőt és megszökött, a gyanú szerint pedig újabb barátnőjét és annak édesanyját késsel bántalmazta. Emiatt ellene újabb eljárás indult, letartóztatták, és jelenleg is a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt áll.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport