Megpofozta és szexre kényszerítette a gyakornokot a szakács

2020.02.17. 09:52

Minősített szexuális kényszerítéssel, minősített személyi szabadság megsértésével és gyermekpornográfiával vádol a Győri Járási Ügyészség egy 40 év körüli férfit, miután az bántalmazott, megpofozott és szexuális együttlétre kényszerített egy 18 év alatti gyakornok lányt, írja az Ügyészség.hu.

A férfi 2018-ban, 39 évesen, a munkahelyén, egy étteremben ismerkedett meg az akkor 17 éves lánnyal.  2018 őszén flörtölni kezdett a munkahelyén vele, ám amikor a lány tudomást szerzett a férfi életkoráról és arról, hogy két gyermek édesapja, szakítani akart vele. A férfi azonban a lány elutasítására féltékenységgel és ingerültséggel reagált, majd azzal kezdte fenyegetni, hogy szakításuk esetén nyilvánosságra hozza a munkatársaikat kritizáló üzeneteiket.

A lány ezért 2019 elején újra találkozott a férfival, aki ekkor, féltékenysége miatt, szó nélkül kivette a lány kezéből a mobiltelefonját, amivel elindult az otthona felé azzal, hogy majd csak akkor adja vissza, ha átnézte az azon lévő üzeneteket. Közben a telefonját visszakövetelő lányt két kézzel hanyatt lökte, szidalmazta és fel is pofozta. A lakásba érve a férfi bezárta az ajtót és közölte a lánnyal, hogy addig nem engedi ki, míg le nem fekszik vele. A lányt eltűrte az aktust, ami után a férfi elengedte őt. A vádlott az együttlétet videóra vette.

Egy hét múlva a férfi ismét szexre kényszerítette a lányt, és megmutatta neki a felvételt is, majd közölte, hogy nyilvánosságra hozza azt, ha a jövőben nem létesítenek szexuális kapcsolatot.

Egy újabb hét múlva a lány emiatt ismét eltűrte a férfi szexuális közeledését, ám közölte, hogy a férfi szexuális tevékenysége kellemetlen, fájdalmas számára. Ettől a férfi dühössé vált és ököllel a szekrénybe ütött. Másnap ugyanezért a férfi elvette a lány telefonját, majd őt újra bezárta a lakásba. Ekkor kétszer megütötte a lányt, mert féltékeny lett a telefonjában talált üzenetek miatt, és azt mondta, csak akkor engedi el, ha pornográf fényképeket készíthet róla. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport