13 évnyi rémálom következett édesanyja elvesztése után

D ATI20190131008
2020.02.16. 08:38 Módosítva: 2020.02.16. 08:38
A magyar igazságszolgáltatás működésére nem vet túl jó fényt, ahogy a debreceni képviselőnő és édesanya, Balla Irma meggyilkolásának ügyét kezelték a hatóságok. Az tény, hogy a magyar ügyészség vádemeléseinek sikeressége szinte már Észak-Korea-szintű statisztikát mutat évek óta, de ebben az ügyben a bíróság is hibázott. Kikértük az összes elérhető hivatalos iratot az ügyben, és megnéztük, milyen jogi kacskaringókkal jutott el az ügy 13 év után a jogerős bírósági ítéletig.

Nem először történt meg, hogy valakit ártatlanul ítélt börtönre a bíró. Így volt ez Balla Irma, a debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolása után is, amikor az elsőfokú bíróság 12 év fegyházbüntetésre ítélte a huszonéves fiát. Évek teltek el, míg kiderült, nem a fiú, hanem valaki más ölt. A valódi gyilkost, D. Lajost a múlt héten jogerősen 15 éves fegyházbüntetésre ítélték. D. Lajost nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletében találták bűnösnek, ami különös, mert annak idején a képviselőnő fiát viszont nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt találták bűnösnek. Nem ez az egyetlen furcsaság az eljárásban: Balla Irma fiát, Schönstein Sándort bizonyíték hiányában mentették fel a megismételt tárgyaláson, de a bíróság azóta sem mondta ki róla, hogy ártatlan. A ma már 40 éves férfi megannyi hatósági mulasztás miatt két évet börtönben töltött, az intézményrendszer az út szélén hagyta.

Az elmúlt 13 év érzelmi és eljárásjogi hullámvasút volt Schönstein Sándor és a magyar igazságszolgáltatás számára is. Annak érdekében, hogy feltárjuk, milyen hibák vezettek egy ártatlan ember elítéléséhez, és hogy végül miért tartott 13 évig az ügy. Kikértük az egykori ítéleteket, megkérdeztük az ügyészséget, a bíróságot, hogy hogyan látják a folyamatot, amely ide, a 2020. február 3-áig tartó jogerős ítéletig vezetett.

Az anyjára volt utalva

Schönstein Sándor 2007 húsvétján, nagypénteken látogatott haza, Debrecenbe a fővárosból, ahol egyetemi tanulmányait folytatta. A hazalátogatás nagy eseménynek számított Balla Irma számára, aki évek óta egyedül élt, férjétől elvált. A két gyerek közül az egyik önálló egzisztenciát teremtett, a fiú viszont még az anyjára volt utalva.

Balla Irma a Fidesz önkormányzati politikusa volt, közéleti aktivizmusa vitte a pártba. A tanúvallomások alapján Balla Irma szigorúan fogta nagykorú fiát, az ő elvárása volt, hogy Schönstein Sándor az egyetemen tanuljon. A fiú hazaérkezéseikor pedig elvárta, hogy segítsen a házimunkában is.

A 28. életévét betöltő vádlottnak nem sikerült leválnia édesanyjáról, melynek oka kettős, mivel az anyja nem engedte, a terhelt pedig nem tudott (...), ez akár a bűncselekmény bejelentésének módjában és a vádlott ekkori viselkedésében is tetten érhető, hozzátéve, hogy a bűncselekmény elkövetését követő nyugalmi állapotból is eredhet.

Schönstein Sándor egykedvűséggel vette tudomásul a környezetét, higgadt maradt, és édesanyjával kettejük kapcsolata annak ellenére sem lett kirívóan rossz, hogy a vád szerint egyszer régen kapott egy pofont, ő erre visszaütött az anyjának. Az évekkel a sebek begyógyultak, sőt 2007-re a – korábban ritkább – hazalátogatások egyre gyakoribbak lettek. Azon a végzetes napon is az édesanyja ment ki a fia elé a vonathoz. A vonat délután fél négy körül ért Debrecenbe, onnan kocsival mentek haza.

Hazafelé a fiút az anyja megkérte, hogy ugorjon be az egyik közeli boltba, ehhez adott neki egy húszezrest, majd a nő hazahajtott. A nőt jól ismerték a szomszédok, akikkel ezekben az időkben bőven akadt beszélnivaló is, hiszen a nő házának szomszédságában éppen építkezés zajlott. Nem sokkal később megérkezett a fiú is a szatyorral. Közben az estét kezdte tervezni, és a barátaival megbeszélték, hogy átmennek egy közeli településre bulizni, valamint megbeszélte az apjával, hogy másnap együtt rokonlátogatóba mennek egy másik, szintén közeli településre. Az asszony nem annyira örült, hogy a fiú ahelyett, hogy segítene neki a takarításban, a barátaival elmegy. A fiú ezután az anyja számítógépén játszott, majd fél hét előtt nem sokkal jeleztek a barátai, hogy mindjárt ott vannak kocsival a háznál. Percekkel később a fiú elment, Balla Irma magára maradt. 

A hatóságok azóta sem tudták pontosan megállapítani, hogy pontosan mikor támadták meg a nőt, és hogy mikor következett be a halála, annyi biztos, hogy éjjel fél tízkor még használta a számítógépét, játszott, illetve a közösségi hálón jelölt be embereket. Azt viszont ma már biztosan tudhatjuk, hogy D. Lajos a szomszédos építkezésről a leomlott és nyitva hagyott kerítésen át bejutott a nő házába, egy vascsővel ütlegelte, majd egy szerszámmal megfojtotta a szerencsétlen asszonyt. A férfi feltehetően a nő ruháját is levette. Más nem nagyon derült ki, D. Lajos ma már tagadja, hogy megölte volna Balla Irmát. 

Nem tagadott viszont 12 éve, amikor egy teljesen más ügyben a rendőrség kihallgatta, majd a vallomása közben egyszer csak a Balla Irma-gyilkosságra terelte a szót, azt mondta, hogy egyszer úgyis kijönne belőle: ő ölte meg az asszonyt. Aztán még egyszer bevallotta, de később mindent visszavont, és tagadásban van azóta is. Azt mindenesetre azóta tudták a hatóságok, hogy van egy férfi, aki bevallotta a gyilkosságot, ám hiába, a vallomását nem lehetett felhasználni, mert ilyen a törvény. 

Végezetül D.L.-lel kapcsolatosan utolsó megjegyzésként a törvényszék utal arra, miszerint ugyan az ominózus, más ügyben tett gyanúsítotti vallomásai az eljárás során az iratokhoz lettek csatolva, így abban a hiszemben idézte őt a tárgyalásra, hogy kihallgatása során felmerülő szükségszerű ismertetésükkel további kételyeket sikerül eloszlatni, a tanú eddigi nyilatkozataival kapcsolatosan. (...) Sajnos azonban a kérdéses kihallgatási jegyzőkönyveket mégsem tette – tehette – tárgyalás anyagává, mégpedig a Be. 297. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Be. 296. § (3) bekezdésében írt törvényi tilalomra figyelemmel, lévén azok ismertetéséhez a jelenlegi eljárásban tanúkénti pozícióban szereplő D.L. sem az alap- sem a megismételt eljárás során nem járult hozzá.

D.-ről csak ennyi tudható, annál több minden tudható viszont a rendőrség és az ügyészség teóriájáról. Ők Schönstein Sándort tartották elkövetőnek.

A pincében ágyazott meg

Schönstein Sándor a buli után, éjjel háromnegyed egykor ért haza. A lakáshoz kizárólag az édesanyjának volt kulcsa, a fiúnak csak a kapuhoz. Bejutott az udvarba, de a lakóhelyiségbe már nem. Hiába telefonált, nem jött válasz. Ilyen máskor is előfordult, hogy nem jutott be, ezért Schönstein azon az áprilisi napon is, rutinosan a pincében ágyazott meg magának.

Másnap a megbeszéltek szerint korán reggel az apjával a rokonokhoz készült. Schönstein a kényelmetlen és hideg éjszakája után már korán reggel átment az apjához, az udvaron át még bekukkantott a függöny nélküli nappaliba, ahol az anyját látta a takaró alatt,. Azt már nem figyelte meg részletesen, hogy a nő nem lélegzik, és hogy a feje a takaró alatt van. A fiú napközben többször is próbálta telefonon elérni az anyját, aki nem reagált, ezért kora délután buszra szállt, és négy óra körül hazaért. Felfeszítette az ajtót, és odabent az ágyon letakarva megtalálta édesanyja holttestét. A fiú hívta a rendőröket, majd a testvérét, és ezzel a fiú számára elkezdődött a rémálom.

A helyszínelés slendriánsága

A rendőrségi nyomozás már a kezdetektől számos kívánnivalót hagyott maga után. A helyszínelők nem voltak alaposak, ezeket a hibákat a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla határozata részletesen felsorolta. A helyszínelők eszerint nem vettek figyelembe például minden lehetséges módot, hogy hogyan kerülhetett valaki a házba, és napokig arra az átjáróra sem fordítottak elég figyelmet, ami a telekhatáron nyílt az építkezés felé Balla Irma háza mellett. A kerítés már hónapokkal korábban leomlott, a nyílást elfedő lemez pedig az építkezés miatt elmozdult, és egy ember kényelmesen átjárhatott rajta.

 Sajnos ekkor a kérdéses résen konkrét nyomkutatás nem zajlott, azt a kihallgatott B.J. és R.I. tanúk vallomása szerint csupán szemrevételezték, ily módon keresve letört gallyakat. A később foganatosított luminolpróba során már e területet is górcső alá vették, ám a két eljárási cselekmény között mintegy négy nap telt el. Holott az utóbbit dokumentáló, 2008. március 07. napján kelt jelentésből (nyomozati irat I. kötet 285. oldal) egyértelműen kitűnt, hogy a vizsgált területet maga a nyomozó hatóság is mint lehetséges menekülési útvonalba eső részt kezelte.

Nem kerestek, illetve nem is találták meg a gyilkos fegyvert, ami gyaníthatóan az a feszítővas volt, amit később Schönstein ügyvédje, Magyar György tett le a másodfokon eljáró bíróság asztalára. Nem vettek minden lehetséges helyről mintákat, a foszlánymaradványokat nem tekintették át kellő alapossággal, a nő melegítőalsóját is, amiben lefeküdt, csak a második helyszínelés alkalmával találták meg a földön.

Túlságosan higgadt volt

Mintha csak azokra a nyomokra koncentráltak volna, amik a fiút keverték gyanúba. De nemcsak a rendőrség, hanem a vádat képviselő Hajdú-Bihar Megyei Ügyészség is a fiú néhol ellentmondásos vallomásaiból, olykor érdektelen részletekből építette fel a vádat. Már az is gyanússá tette szemükben a fiút, hogy annak tanulmányi átlaga kifogásolható volt, és azt is felhasználták ellene, hogy a mentőorvos szerint a fiú higgadt volt, amikor kiértek az áldozathoz. Ahogy az is számított, hogy nem tudta pontosan megmondani, hol tette ki az anyja még délután a bolt előtt.

A bírósági iratok szerint apró, de kétségtelenül létező mozzanatok váltak az ügyészek és a rendőrség szemében árulkodóvá, és lettek a fiú elleni bizonyítékok alapjai. A másodfokú bíróság az első fokon eljáró bíró és ügyész megállapításait azzal igyekezett valamennyire menteni, hogy:

az ügyészség szerint Schönstein Sándor vallomásai nem voltak koherensek, a fiú a kezdeti vallomásaihoz képest egyre gyakrabban igazított ki, vagy éppen pontosított részleteket, sőt volt olyan, hogy amire először még nem emlékezett, arról később be tudott számolni. Ezek apró, de a nyomozásban fontos körülmények. Ám bármennyire is megkérdőjelezhetővé tesznek egyes személyeket, kijelentéseket, de nem helyettesíthetik a bizonyítékokat.

Utólag érthetetlennek tűnik, hogy mindezek ellenére miért nem foglalkozott az ügyészség a nő telefonjával, ami a gyilkosság éjszakáján, vagy az előtte lévő órákban tűnt el a szem elől. Mivel az ügyészség nem tudta pontosan, hogy a telefon mikor tűnt el, egyszerűen nem is foglalkoztak vele. Még úgy sem, hogy éjjel tíz óra körül a telefonról felhívták az áldozat barátnőjét, és egy ismeretlen férfi hang szólt bele: 

Te vagy?

Ezt a férfihang kérdezte a barátnőtől, aztán megszakadt a vonal. Az ügyészség a „sétáló” telefon rejtélyét meg sem kísérelte megoldani, szerintük bárki, bármikor, bárhonnan elvihette a telefont.

Ráhúzni a vizes lepedőt

Olyan apró részletekkel az elsőfokú bíróság és az ügyész már nem is foglalkozott, hogy Schönstein Sándor a barátaihoz a kocsiba egy banánnal ült be, amit az édesanyjától kapott az útra, pedig az sok mindent elárult volna arról, hogy ne keressenek gyilkos indulatot kettejük között.

A rendőrök nem rögzítették a hátsó szomszéd vallomását sem, ami szerint valamivel este tíz előtt hirtelen felkapcsolódott a kinti lámpa Balla Irmáéknál, és még valami hangot is hallott, ezzel szemben a legapróbb részletekig kérdezték a fiút arról, hogy hajnalban az apjához menet mennyire hajolt közel az ablakhoz, amin keresztül látta az édesanyja holttestét az ágyában. Ezeknek a szőrszálhasogatásnak tűnő részleteknek persze céljuk van, és ez az volt, hogy valakire ráhúzzák a vizes lepedőt.

Az együtt mosott melegítők

Súlyos hibákat követtek el a vegyész szakértők is: kirívóan soknak nevezték a nő ruháin talált szálmennyiségeket, amelyek a fiú ruháiról kerültek oda. Vagy nem róla. Hogy a kirívó az mennyire szubjektív vélemény volt, bizonyítja, hogy az új eljárásban ugyanez a szakértő már kísérleteket tartott volna indokoltnak, hogy kiderüljön, egyáltalán milyen szöszökről esik szó. A fiú melegítőjéről származónak tulajdonítottak olyan mintákat, amelyekről kiderült, a nőnek pont ugyanolyan volt, csak kisebb méretben, de ebből nem lehetett volna megállapítani, hogy a minta melyik ruhából származik. Amiről először azt mondták, nem kerülhettek úgy a nő ruhájára, hogy egyszerűen két ruhadarabot együtt mostak, később már lehetségesnek tartotta a szakértő.

A csúcspont azonban vélhetően a nyomozásban az volt, amikor az összes minta egyszerűen eltűnt két kapitányság között.

A fiún nem találtak semmit a nő DNS-éből, holott biztos volt, hogy Balla Irma keményen védekezett, a vádiratban húsz pontban sorolták a sérüléseit, de erre csak annyit mondott az ügyészség álláspontja, hogy utána a fiú biztosan tisztálkodott. De erre bizonyítékuk nem volt. Nem is kellett. Amit bizonyítani nem tudtak, azt kiegészítették fantáziával.

Ugyanezen szakértők viszont D. Lajost azért zárták ki a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyek közül, mert a DNS-ét nem találták meg Balla Irma körme alatt.

Schönstein ügyében az ügyész listába állította és minden kételkedés nélkül tárta a bíróság elé a fiú és a védelem esetleges hibáit, miközben sajnos figyelmen kívül hagyott teljesen egyértelmű tényeket.

Lesöpört szempontok

A múlt héten nyilatkozatot kértem Magyar Györgytől, Schönstein Sándor ügyvédjétől, aki három kulcsszempontot emelt ki, amiről az ügyész az elsőfokú eljárásban nem volt hajlandó tudomást venni: 

  • nem volt meg a gyilkos eszköz;
  • Balla Irma telefonja a szolgáltató cellainformációi szerint a gyilkosság feltételezhető időpontjában egyszerűen sétálni kezdett, és tűnt fel Debrecen különböző részein;
  • Schönstein Sándor az éjszaka egyik felében a barátaival volt édesanyja házától 30 kilométerre, és előttük semmilyen jelét nem mutatta, hogy zaklatott állapotban lett volna.

Nem akart bajt magának

2009-ben a rendőrség elfogta D. Lajost, akit teljesen más ügyben hallgattak ki, ezeken kétszer is bevallotta, hogy ő ölte meg Balla Irmát, aztán mindkét vallomását visszavonta. D. Lajos a Balla Irmáék melletti építkezésen dolgozott három napot. A férfi egy hónappal a gyilkosság elkövetése előtt szabadult a börtönből, ahova betörés miatt került. Minden gyanús volt benne, az előélete, a viselkedése, még a nevelőtisztje is felvetette a rendőröknek, hogy simán elképzelhető, hogy a férfi a gyilkos.

A lehetséges elkövetői kör vizsgálata során – lévén ő lett leginkább citálva az eljárásban résztvevők által – nem maradhat figyelmen kívül D.L. személye sem, akivel kapcsolatosan az ügy iratai számos adatot szolgáltatnak arra nézve, hogy cselekvőségének lehetőségét már a nyomozás alatt is tüzetesen górcső alá vonták. A többszörösen büntetett előéletű, legutóbbi szabadságvesztés büntetéséből feltételes kedvezménnyel 2007. március 10. napján szabadlábra kerülő tanú ugyanis saját vallomása, illetve akkori munkáltatója, Sz.S., valamint munkatársai és B.Sz.P. – a sértett által lakott ingatlan szomszédos építtetője – egyöntetű nyilatkozatai szerint 2007. április 6-át megelőzően a szomszédban zajló építkezésen dolgozott, mégpedig a Sz.S. által csatolt kimutatásból megállapíthatóan 2007. március 29–31. napjai között. Ezen felül újabb körülmény adott alapot a körültekintő vizsgálódásra, nevezetesen, hogy munkatársai kezdeti kihallgatásuk során kifejezetten elhallgatták D.L. személyét, aki a sértetti lakrészhez való eljutásban egészségügyi állapotából, illetőleg életkorából fakadóan sem lehetett akadályozva.  

A nyomozóhatóságnak szerencséje sem volt D. Lajossal, mert nem merült fel a neve a nyomozás során, először nem tudtak róla, hogy ott dolgozott, a férfi kollégái a főnök kérésére elhallgatták, hogy velük dolgozott. Az építkezési vállalkozó ezt azért kérte, mert D.-t feketén foglalkoztatta, ahogy másokat is, és nem akart bajt magának.

A tanúvallomások elemzése során a bíróság végül elfogadta az építőipari dolgozók D.L. személyét elhallgató érvelésének okát, mely arról szólt, hogy főnökük, Sz.S. kérésének tettek ezzel eleget, aki viszont tudomással bírt D. büntetett előéletéről, s nem utolsó sorban azért döntött így – saját állítását idézve –, mivel D.L.-t nem bejelentett munkakörben alkalmazta. Azaz tartott az azzal járó szankciótól, amennyiben a hatóságok tudomására jut. 

Pedig az építkezés volt a kulcs a gyilkossághoz. A munkások Balla Irma házára, udvarára ráláttak, tudhatták, hogy mi folyik a házban, ugyanis a belátást függöny sem takarta. A gyilkosság előtti napokban pedig nyílás keletkezett a kerítést pótló lemezen, és onnantól a munkások átjártak a ház mellé.

D. Lajos három nap után távozott az építkezésről, hazament.

Nem kértek bocsánatot

A brutális gyilkosság megrázta nemcsak a várost, de az egész országot is, a fejleményekre még inkább odafigyeltek. Mivel a nő a Fidesz politikusa volt, még a szintén debreceni Kósa Lajos is megfordult a tárgyalóteremben.

D. Lajost elítélték, Schönstein Sándortól azonban azóta sem kért elnézést senki, csak egy, a Kúria által visszadobott bírósági ítélet van róla, amiben bizonyíték hiányában felmentették. Ő azt szeretné, ha bűncselekmény hiányában szüntetnék meg ellene az eljárást. A rendszernek viszont csak eddig szólt a jogosítványa.

Az ügyészség hátborzongató sikerességgel dolgozik. Bár az eset még korábbi, de jellemző, ami Polt Péter legfőbb ügyész tavalyi parlamenti beszámolójában áll: „Az ügyészség váderedményessége 2013 óta folyamatosan emelkedik, tavaly az utóbbi tíz év legmagasabb értékét, 98,1 %-ot érte el. A terheltek 83,1%-a esetében a bíróság az ügyészi indítvánnyal minden tekintetben megegyezően állapította meg a büntetőjogi felelősséget.” 

Ügyészi hibát nem tártak fel

A fals ítélet sem maradt következmények nélkül. A Legfőbb Ügyészségtől azt kérdeztem, hogy kik képviselték a vádat azután, hogy kiderült a súlyos tévedés. A vádat „a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség látta el a nyomozás felügyeleti és a vádelőkészítési feladatokkal, majd emelt vádat 2008. október 16. napján a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon”. Másodfokon az ítéletet a Debreceni Kúria visszautalta első fokra, ekkor a vádat továbbra is a „Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség képviselte, a vádképviseletet ellátó ügyész személye sem változott” – írta a Legfőbb Ügyészség.

Balla Irma fiát a felmentő ítélet jogerőre emelkedését követően a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztályainak bevonásával lefolytatott vizsgálat ügyészi hibát nem tárt fel. A jogerős ítélet ellen felülvizsgálati, illetőleg perújítási eljárás lefolytatásának feltételei nem álltak fenn.

Ezután viszont a Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti és Vádelőkészítési Főosztálya 2014. november 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészséget jelölte ki az ügyészi teendők ellátására.

„Az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett bizalom megóvása érdekében, és hogy az elfogultságnak még a látszata se merülhessen fel, indokolt volt, hogy az ügyészség olyan szervezeti egysége lássa el a nyomozás felügyeleti és vádelőkészítési, illetve az esetleges későbbi teendőket, amely az eljárás tárgyát képező bűncselekményt, és az elkövető személyét illetően korábban még nem alakított ki érdemi állásfoglalást.” 

A Legfőbb Ügyészség 2019. április 24-én a másodfokú eljárással kapcsolatos ügyészi feladatok ellátására a Szegedi Fellebbviteli Főügyészséget jelölte ki.

„A Nyíregyházi Törvényszék a 2019. január 31. napján meghozott elsőfokú ítélete ellen bejelentett fellebbezések folytán a bírósági iratokat a másodfokú ügyészi indítvány megtétele érdekében a Debreceni Fellebbviteli Főügyészségnek küldte meg,

mely szervezeti egység elfogultságot jelentett be. Ennek oka az volt, hogy a fellebbviteli főügyész Hajdú-Bihar Megyei főügyész volt akkor, amikor az ügyészség vádat emelt Balla Irma fiával szemben.

A Legfőbb Ügyészség e kizárási bejelentést alaposnak ítélte, ezért a Szegedi Fellebbviteli Főügyészséget jelölte ki.

Megpróbáltam nyilatkozatra bírni Nagy Antal bírót, aki annak idején a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon 12 évre ítélte Schönstein Sándort, de a a Debreceni Törvényszéken (ez a megyei bíróság jogutód szervezete) dolgozó kollégiumvezető nem kívánt nyilatkozni a bírák jogállásáról szóló törvényre hivatkozva, ami nem teszi lehetővé, főleg olyan ítélettel kapcsolatban, amit ő maga hozott.

Az ő ítélete volt, ami ellen az ügyész és Schönstein Sándor is fellebbezett, majd a másodfokú bíróságként eljáró Debreceni Ítélőtábla visszautalta az ügyet első fokra, és a bíróságot új eljárásra kötelezte.

Másodfokon a bíró egymás után mutatott rá az elsőfokú ítéletben a hibákra:

A védekezési taktika nem vitatható részét képezheti a korábbi vallomások megváltoztatása (...). Ugyanakkor azzal járhat, hogy szavahihetősége meggyengül. Mivel azonban (...) a vád bizonyítása a vádlót terheli, tehát a büntetőjogi felelősséget alátámasztó, ahhoz szükséges bizonyítási eszközöket a hatóságok feladata beszerezni, az ellentmondó terhelti vallomások még nem vezethetnek egyenesen a bűnösség megállapításához. 

(Borítókép: Schönstein Sándor, az áldozat fia hallgatja az ítélethirdetést a Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt D. Lajos ellen, nyereségvágyból különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Nyíregyházi Törvényszéken 2019. január 31-én. Fotó: MTI/Balázs Attila)