A nagy szexoktatásbiznisz

sexualterapeuta rusz
2020.01.28. 17:51
A Semmelweis Egyetem közleményben határolódott el a Rusz Edit szexuálpszichológus által indított szexuálterapeuta képzéstől. A Rusz Edit cége által szervezett, egy éves, 500 ezer forintba kerülő tanfolyam végén ugyanis olyan "diplomát" állítottak ki, amely egyrészt nem egyetemi oklevél, másrészt jogosulatlanul szerepel rajta a Semmelweis Egyetem logója. Több hallgató megtévesztés miatt szeretné visszakapni a pénzét, és perre készül. Rusz Edit azt mondja: senkit nem tévesztettek meg, a végzettek szigorú szakmai kontroll alatt állnak, a képzést pedig 2011-ben minősíttették az egyetemmel, amely elismerte azt kreditpontot adó orvostovábbképzésnek.

"Öt évvel ezelőtt végeztem szexuálterapeutaként dr. Rusz Edit posztgraduális képzésén a Semmelweis Egyetemen" - mesélte egy tavalyi interjúban egy szexuálterapeuta. "A Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által akkreditált posztgraduális szexuálterapeuta képzését végeztem el, Dr. Rusz Edit szakmai irányításával" - írja honlapján egy másik segítő, aki egyéni és páros szexuális terápiát kínál klienseinek, és az 50 perces ülések 12-14 ezer forintba kerülnek nála.

"A Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által akkreditált posztgraduális szexuálterapeuta képzést végeztem el, Dr.Rusz Edit szakmai irányításával. Magyar, angol, német, olasz nyelven tartok terápiát, elsősorban Skype-on , de személyes konzultációt is meg tudunk beszélni" - ezt már Monique Covet, egykori pornószinésznő írja a "Szexológiai Tudományos Társaság" honlapján látható bemutatkozójában. Ő is elvégezte a képzést, honlapján fotókat is közöl kezében a "diplomával", amelyen jól látható módon a Semmelweis Egyetem logója is szerepel. A "Szexológiai Tudományos Társaság" egyébként nem egy szakmai vagy tudományos testület, csak egy Rusz Edit által létrehozott egyesület. 

4.png
Fotó: sexology.hu

Nem a Semmelweis Egyetem képzése

A terápia és az oktatás határai a Büntető törvénykönyvben

1997 óta van érvényben a CLIV. törvény az egészségügyről, melynek 103. § (1) így fogalmaz: A pszichoterápia többféle módszeren alapuló, tudományosan megalapozott, a pszichés és pszichoszomatikus zavarok esetén alkalmazott, egyéni vagy csoportos formában, több, meghatározott időtartamú ülésben történő terápiás eljárás, amelyet a pszichoterápiás eljárások végzésére képesítéssel rendelkező szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végezhet önállóan. Az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Btk. 187. § (1) pontját, kiegészítve a jogosulatlan orvosi tevékenységet „az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat”-tal. Egy másik módosítás is figyelemreméltó. A Btk.-t tavaly kiegészítették az oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenységgel. A 343/A. §  (1) pontja a) bekezdés szerint: Aki a felsőoktatásban megszerezhető szakképzettséget igazoló oklevéllel vagy iskolarendszeren kívüli képzésben, illetve iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítést igazoló bizonyítvánnyal összetéveszthető okiratot állít ki...vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A február 15-én hatályba lépő kuruzslótörvényről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.  

Rögtön a cikk elején rögzítsük: a szexuális problémák megoldása, az ezekről folytatott nyílt beszélgetés, a szexuális nevelés rendkívül fontos dolog. Szakemberek sok egyéb mellett tudnak segíteni a szexuális vágy zavarainak oldásában, a szex-és pornófüggőség kezelésében, párkapcsolati-, intimitási problémák vagy a bizonytalan szexuális orientáció rendezésében. Az ezzel is foglalkozó, képzett szakemberek pótolhatatlan szolgálatot tesznek párkapcsolatok, házasságok megmentésében, fiatalkori vagy felnőttkori szorongások oldásában.

Senki nem vonja kétségbe, hogy a fenti hirdetéseket feladó terapeuták elhivatottan, szakmailag felkészülten végzik munkájukat. Azt sem vonjuk kétségbe, hogy a szexuálterapueták nem terjeszkednek túl hivatásuk keretein: legfeljebb coachként, tanácsadóként segítenek, beszélgetnek, és nem végeznek orvosok, pszichológusok, pszichiáterek kompetenciájába tartozó feladatokat.

A probléma nem ezzel van, hanem azzal, hogy ezek a szexuálterapeuták a Semmelweis Egyetemtől semmilyen bizonyítványt nem kaptak, főleg nem diplomát. Ők valójában csak egy Kft. tanfolyamát végezték el.

A Semmelweis Egyetem idén január 15-én közleményben tartotta fontosnak tudatni a következőket:

  • Az Éowyn Kft. által szervezett „posztgraduális szexuálterapeuta képzés” elnevezésű program minősítése szerint továbbképző tanfolyam, amely nem minősül felsőfokú végzettségi szintet adó (szak)képzésnek. Az egyetem mint felsőfokú oktatási intézmény e tanfolyam szervezésében és lebonyolításában nem vett részt.
  • A Semmelweis Egyetem az Éowyn Kft. által szervezett tanfolyam esetében annyit tett, hogy egy minősítési eljárásban 50 továbbképzési pontot érő továbbképző tanfolyamként határozta meg a kurzust pszichiáter szakorvosoknak és klinikai szakpszichológusoknak.
  • A Semmelweis Egyetem sem az egyetem nevének, sem címerének használatára, sem az egyetem nevében „diploma” kiadására nem hatalmazta fel az Éowyn Kft.-t. "Valamennyi olyan, az Éowyn Kft. által a tanfolyam résztvevői részére kiadott „diploma” elnevezésű okirat, mely tartalmazza a Semmelweis Egyetem nevét és címerét, jogsértő módon kerül(t) kiadásra, felhasználásra" - olvasható a közleményben.
  • Az egyetem szerint ezek a „diplomák” hamisan keltik azt a látszatot, hogy az okiratot a Semmelweis Egyetem adta ki, és valótlanul tartalmazzák azt, hogy a résztvevők által elvégzett tanfolyam vizsgával záruló szakképzés.

(A cég a 2020-ra meghirdetett tanfolyamnál már nem említi a Semmelweis Egyetem nevét. A kurzus "a Szexológiai Tudományos Társaság Egyesülete szakmai támogatásával" indul.)

Két félév 500 ezer forint 

A szexuálterapeuta tanfolyamot 2011-ben indította Rusz Edit klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus cége, az Éowyn Kft. A cégnek az elmúlt években évi 3-5 milliós bevétele volt, és évente rendre párszázezres veszteséget, vagy hasonló méretű nyereséget termelt.

Korábban ilyen oktatás nem volt Magyarországon, a kurzus tematikáját a televíziókban, újságokban is gyakran szereplő szakember dolgozta ki. A két féléves képzés tandíja jelenleg 500 ezer forint.  A beiratkozásnál előfeltétel egy diploma felmutatása.

Az első félévben elméleti oktatás zajlik a szexualitás kultúrtörténetéről, a szexuális zavarok orvosi alapjairól. A résztvevők jogi alapismereteket is kapnak az igazságügyi szakértői munkáról, tanulnak a sebészeti műtéten átesett egyének szexuális életbe való visszatéréséről, a plasztikai sebészet szerepéről a nők és a férfiak önképére vagy a pszichés szexuális zavarokról. Az első félév végén írásbeli vizsgát kell tenni az elméleti alapokról, majd a második félévben tanulják meg a gyakorlati szexuálterapeutai praktizáláshoz szükséges ismereteket.

A második féléves gyakorlati képzés vizsgákkal és "szakdolgozat védéssel" zárul, amelyek sikeres teljesítése esetén a hallgatók szexuálterapeuta diplomát kapnak kézhez - olvasható a képzés honlapján. A "szakdolgozat védés" kifejezést mi tettük idézőjelbe, mivel nem felsőoktatási képzésről van szó. A végzett hallgatóknak még három évig negyedévente szupervízióban kell részt venniük dr. Rusz Edit vezetésével, amelynek díja alkalmanként 5 ezer forint. Ha a szexuálterapeuta a szupervíziót nem teljesíti, a kft. visszavonhatja a diplomáját, olvasható a feltételek között.

A hetedikes biológia anyagot adták le

Tavaly nyolc hallgató vitába került Rusz Edit cégével. Megtévesztésre hivatkozva visszakövetelték az első félévre befizetett 250 ezer forintos tandíjat, illetve néhányan ennek egy részét. Ők több szempontból is megtévesztve érezték magukat, pedig a jelentkezésnél vonzó volt számukra a Semmelweis Egyetem neve, az ígért szakképzés és a "diploma".

"Eleve meglepő volt, hogy a képzéseket nem az egyetemen, hanem egy hotel alagsorában tartották hétvégenként" - mondta az Indexnek az egyik volt hallgató. Körülbelül harmincan kezdték el a tanfolyamot, akiket informátorunk három csoportba sorolt. Voltak köztük pszichológusok, orvosok, segítő szakmát végző emberek, akik ezt valóban továbbképzésnek fogták fel. Mások talán csak hobbiból, személyes érdeklődésből iratkoztak be, a harmadik csoportot pedig azok képviselték, akik ezzel a jól hangzó "diplomával" akarták validálni alternatív gyógyítói vagy önjelölt lélekgyógyászi tevékenységüket - fogalmazott forrásunk.

Emlékszem, az első órák egyikén a neurotranszmitterekről volt szó, de ami ott elhangzott, az körülbelül az általános iskola hetedikes anyagának színvonala volt

- mondta az egyik volt hallgató. A képzés elején külön hangsúlyozták, hogy ez a "diploma" akkreditált, csak ezzel lehet szexuálterápiás tevékenységet végezni Magyarországon, ezért fontos lesz a szakdolgozat és annak megvédése. "Amikor megkérdeztem, hogy az eddigi szakdolgozatok metaadatai hol böngészhetők vagy tekinthetők meg, ekkor az volt a válasz, hogy azokból egy példány van, az is a képzés vezetőjénél. Ő kijelentette azt is, hogy ha bajunk van, akkor hiába megyünk az egyetemre, ott azt fogják mondani, hogy ez a képzés az övé, és ő dönthet a diplomák esetleges visszavonásáról is. A Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központjának honlapján egyébként a képzés nem szerepelt, csak az OFTEX (orvosok folyamatos továbbképzése) aktuális képzései között volt fellelhető."

Több hallgató így elég hamar a következőkkel szembesült:

  • Itt nem fognak diplomát kapni.
  • Ami zajlik, az még csak szakképzésnek sem minősül, csak egy fizetős tanfolyam.
  • Az egésznek semmi köze nincs a Semmelweis Egyetemhez.

"Azt láttuk, hogy a Semmelweis Egyetem nevére hivatkozva Magyarországon két félév és 220 óra után olyan papírt lehet kiadni egy vallástörténésznek, egy szociális munkásnak, vagy egy szabadbölcsésznek, amivel az magát szexterapeutának nevezheti" - mondta az egyik volt hallgató, aki szerint  

220 óra elvégzése után bárki  szexuálterapeutának mondhatja magát valaki, míg ha valaki Magyarországon pék akar lenni, annak egy 960 órás elméleti és gyakorlati OKJ-s képzést kell elvégeznie.  

Két hétvégi alkalom után öten léptek ki a képzésről, később még hárman csatlakoztak hozzájuk. A társaság vissza akarta kérni a tanfolyam díját, de a cég nem volt hajlandó fizetni. 

Ezután az Oktatási Hivatalhoz fordultak. Itt megerősítették nekik, hogy szakirányú továbbképzést hallgatói jogviszony keretében kizárólag felsőoktatási intézmény nyújthat, itt pedig nem erről van szó. A kft. ennek megfelelően oklevelet (diplomát) sem adhat ki. Ezután a Semmelweis Egyetemet is megkeresték, amely egyeztetést kezdett a kft.-vel, majd követelte, hogy a jogsértő módon és megtévesztő tartalommal kiadott diplomákat vonják vissza. Az egyetem egyben az orvosi és klinikai szakpszichológusi tanfolyamok minősítésére és pontszámajánlással történő ellátására vonatkozó szerződését is felmondta a céggel. 

A cég állítja, nem tévesztett meg senkit

"Ezt a képzést én hoztam létre 2010-ben, hogy az országban elsőként lehessen ezt tanulni, és legyen utánpótlás a szexuálterápiában" -  mondta az Indexnek Rusz Edit. A képzés anyagát egy szerződés keretében az ő kérésükre minősítette a Semmelweis Egyetem Továbbképző Központja, és az egészen 2019-ig szerepelt is a választható orvos-továbbképzések között, amelyekért kreditpontok jártak a pszichiáter szakorvosoknak vagy a klinikai szakpszichológusoknak, hangsúlyozta a szakember. A képzés emellett mindenki számára nyitott volt, aki diplomával érkezett.

Arra a kérdésre, hogy a náluk kiállított oklevél birtokában bárki, akár egy csontkovács vagy egy művelődésszervező is "diplomás szexuálterapeutaként" hirdetheti-e magát, Rusz Edit azt mondta:

A képzést elvégzők folyamatos szakmai kontroll alatt állnak, szupervízióra járnak hozzám. Világosak a határok, hogy a szexuálterapeuták mit végezhetnek és mit nem. Nem végeznek gyógyítást, nem vesznek fel pszichológiai teszteket, és semmiképpen nem végeznek szakértői tevékenységet igazságügyi orvostani kérdésekben. 

A tanfolyamot otthagyó, és a pénzüket egyelőre hiába visszaváró hallgatók most kivárnak. Kifogásaikat ugyanis igencsak körmönfont jogi érveléssel utasította vissza a képzést indító kft. ügyvédje. Ő a következőkre hivatkozott:

  • Semmilyen jogszabályt vagy szerződéses kötelezettséget nem sértenek egy "diploma" elnevezésű okirat kiállításával, ehhez ugyanis nem kell az egyetem hozzájárulása, másfelől a "diploma" elnevezést a felsőoktatási törvény nem is ismeri (ott valóban csak az oklevél megnevezés szerepel - a szerk.). A diploma szóval ezért szerintük senkit nem tévesztettek meg.  
  • Az általuk kiadott okirat nem hamis, mindenben megfelel a képzés tartalmának, csakis valós tényeket tartalmaz. 
  • Sehol nem állították, hogy a tanfolyam résztvevői számára felsőfokú végzettség megszerzését igazoló oklevelet állítanak ki. 
  • Miután a Semmelweis Egyetem szerződésben vállalta a tanfolyam minősítését, ők joggal állítják, hogy "a képzés az egyetem támogatásával valósult meg", és ezért szerintük az egyetem címerét is használhatják. Nem keltették azt a hamis látszatot, hogy a képzés az egyetem képzése. Azt írták, hogy a tanfolyam az egyetem támogatásával valósult meg.
  • Egy már megkezdett képzés díját nem lehet természetben visszatéríteni, fogalmilag kizárt ugyanis a már megszerzett tudásanyag visszaszolgáltatása.   

A pertársaságot alapító csoport ezek után a polgári peres eljárás helyett büntetőfeljelentésen gondolkozik.  

A cikk megírásánál maximálisan törekedtem arra, hogy mindkét fél álláspontját bemutassam. Ezért kerestem meg Rusz Editet, és idéztem a cikkben ügyvédje jogi álláspontját is. Rusz Editnek a megjelenés előtt elküldtem a kézirat őt érintő részeit, lehetőséget adtam neki arra, hogy nyilatkozatát módosítsa, javítsa. Ő  azt válaszolta, hogy nem adja a nevét a cikkhez, és nem járul hozzá a nevére való hivatkozáshoz. Az Index jogi álláspontja az, hogy ezt nem teheti meg, ezért nyilatkozatát és nevét benne hagytuk a cikkben.

(Borítókép: Shutterstock)