Létrejött a Lackner Csabát vizsgáló bizottság, de nem az eredeti javaslat szerint

2020.01.27. 20:46 Módosítva: 2020.01.27. 23:14

A legutóbbi választás kampányhajrájában kerültek elő videók és hangfelvételek, amelyeken egy kispesti szocialista képviselő, Lackner Csaba lóbál fehér poros zacskót, és beszél komoly korrupciós ügyekről. Részletek lentebb. A választás után, tavaly novemberben vetődött fel a kerületi testületi ülésen egy vizsgálóbizottság felállításának ötlete először, amelynek feladata a hangfelvételeken elhangzott, korrupciógyanús esetek kivizsgálása. Ferenczi István, a kerület LMP-s képviselője adott be végül egy konkrét javaslatot, amit a testület január 27-i ülésén tárgyaltak meg.

A dolognak két fontosabb része volt az eredeti javaslat alapján: a bizottság hat hónapig működne, illetve a bizottsági ülések alapesetben nyilvánosak lennének.

A kerület szocialista polgármestere korábban úgy fogalmazott a féléves működéssel kapcsolatban, hogy neki mindegy, meddig tart, de ha a testület úgy látná, hogy elég egy hónap is, akkor az is rendben van. A kerület fideszes képviselője pedig leginkább a testületi munka nyilvánosságát kritizálta, mondván: a Nemzeti Nyomozó Iroda több gyanú kapcsán is nyomoz, és a nyilvánosság ilyen esetekben nem biztos, hogy segíti a hatóság munkáját. Az érvekről részletesebben itt olvashat.

Így a mai ülésen várható volt, hogy lesznek módosító javaslatok, de minimum vita lesz a bizottság felállításának és munkájának részleteiről.

Végül sikerült felállítani a vizsgálóbizottságot, de hat hónap helyett csak három hónapig működik majd, az ülései pedig nem lesznek nyilvánosak, vagyis súlytalanabb lesz, mint amilyen az eredeti javaslat alapján lett volna – írja a 444.

Ahogy arról többször beszámoltunk, összefonódásokról, kenőpénzekről, fenyegetésekről, háttérmutyikról beszélgetnek a hangfelvételeken azok XIX. kerületi szocialista kerületi politikusok, akikről a Magyar Nemzet hosszabb cikksorozatban számolt be. A választások előtt a lap által közzétett felvételek zömében Lackner Csaba kispesti kerületi politikus beszél: súlyos állításokat fogalmaz meg a XIX. kerület vagyonkezelő vezetőjéről, akinél komoly pénzek kötöttek ki, a szintén szocialista kerületi képviselő Kránitz Krisztiánról, de a polgármester, Gajda Péterről is érdekeseket mesélt. Lackner egyik alapállítása, hogy „aki az önkormányzati politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot, az hülye”.

A 24.hu cikke alapján később arról is beszámoltunk, hogy úgy néz ki, hogy bizonyos ügyekben egy MSZP–Fidesz nagykoalíció alakulhatott ki: bizonyos cégek többször feltűnnek a józsefvárosi és a kispesti közbeszerzési pályázatok környékén, csak éppen eltérő szerepkörben: az egyik brigád az egyik kerületben nyeri a pályázatokat, a másikban vesztes ajánlatokat ad, a másik pedig fordítva.