Öt embertől tízmillió forintnál is többet csalt ki, három év börtönt kapott

2020.01.23. 10:25

Másodfokú, jogerős ítélet született a Szolnoki Törvényszéken annak a kb. negyvenéves nőnek az ügyében, aki 2010 augusztusa és 2017 áprilisa között tízmillió forintnál is többet csalt ki öt embertől, írja közleményében a Törvényszék. A nő, aki nem először állt csalás miatt a bíróság előtt, hazugsággal szedte ki a pénzt áldozataiból: akadt, akinek azt állította, hogy súlyos beteg és a kórházi kezeléséhez szükséges a pénz, holott betegségben nem szenvedett és orvosi kezelésre sem járt.

Volt, akinek azt mondta, perindításhoz és közjegyzői eljáráshoz kell neki a pénz, aztán semmilyen eljárást nem indított. Egyik áldozatától pedig úgy csalt ki több százezer forintot, hogy magát a telefonban az egyik idősotthon vezetőjének adta ki, és a gyanútlan telefonálót azzal hitegette, hogy az összegért cserébe az édesanyja bekerülhet az idősek otthonába.

A nő ügyében 2019 februárjában döntött a bíróság első fokon, akkor a csalások miatt 3 év börtönre ítélték, 4 évre eltiltották a közügyektől és kötelezték, hogy két áldozatának fizessen meg 6 millió forint kártérítést. A nő fellebbezett az ítélet ellen, amit azonban a Szolnoki Törvényszék január közepén lényegében helyben hagyott.