Kirúgta Bártfai-Mager Andrea körözött volt férjét a vizes vb szervezője

2019.12.12. 08:02

Már nem dolgozik sem gazdasági igazgatóként, sem más pozícióban a vizes vb szervezését lebonyolító Bp2017 Kft.-nél Balogh Sándor üzletember, aki ellen a közelmúltban két elfogatóparancsot is kiadott a rendőrség, tudta meg a G7 a cégtől. A lap arról nem kapott információt, hogy Balogh mióta és miért nem dolgozik a Bp2017 Kft.-nél, azt azonban kiderítették egy november végén kelt, az adóhatóság által a cégbíróságnak küldött iratból, hogy az üzletember ellen hivatalosan „üzletszerűen elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt" folyik az egyik eljárás. A dokumentumot épp aznap keltezték, amikor Balogh ellen elrendelték az első körözést.

Az iratból kiderül, hogy az ügyben érintett céget, a Globimpex  Zrt.-t teljes mértékben zár alá vették a magyar állam javára, vagyis tulajdonképpen vagyonelkobzást alkalmaztak. Ennek oka, hogy

Balogh Sándor ügyvezetése, képviselete alatt álló Globimpex Zrt. 2015. 12. havi bevallását nullás adattartalommal nyújtotta be, abban sem értékesítést, sem beszerzést nem szerepeltetett, annak ellenére, hogy a társaság vevőpartnerei a Globimpex Zrt-től történő beszerzést közöltek a bevallásukban.

– idéz a dokumentumból a lap. Ez aztán így maradt a következő három évben is, így a vállalat több mint 340 millió forintnyi áfát nem fizettet be. Nem ez az egyetlen érintett cég, amihez Balogh-nak köze van. A NAV határozatában két másik vállalatról is szó esik, és habár az egyiket nem Balogh irányította a problémás időszakban, de mivel ő „végzett bevételszerző gazdasági tevékenységet" ott, ezért az onnan hiányzó tételt is rajta keresik. Összességében az üzletembert 587 019 240 forintos költségvetési csalás miatt keresik.

A G7 azt írja, hogy a NAV határozatában leírt módszer azért izgalmas, mert erősen hasonlít arra, amit egy borsodi cégháló alkalmazott – azt a szervezetet pedig Balogh testvére vezette, aki ellen emiatt egy tavalyi, szintén cégbírósági irat szerint „bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanújával” indult eljárás.

Szintén a gazdasági portál írta meg korábban, hogy Balogh Sándor egy több száz vállalatból álló céghálót vezet, ő a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöke, a külföldi kereskedőházak ötletgazdája, pálinkafőzéssel próbálkozik Ugandában, hozzá kötődik a százezrek által követett Középsuli websorozat, valamint több alapítvány és egyesület is. Ez a portál derítette ki azt is, hogy Balogh miatt egy, a Magyar Államot megkárosító cégháló is működött Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter lakcímén.