Az elmeorvosi szakértői vizsgálatra vár a késelő győri diák

2019.12.12. 10:14

Az elmeorvosi, pszichológusi és pszichiáteri vizsgálat eredménye nélkül nem lehet tudni, hogy bűnügyi vagy egészségügyi kategóriába tartozik-e annak a 17 éves fiúnak az ügye, aki december ötödikén, egy győri iskolában, fizikaóra közben megszurkálta 51 éves tanárnőjét, mert hármast kapott a dolgozatára. 

H. András ügyvédje, Faragó Péter a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy ügyfelét jelenleg a győri büntetés-végrehajtási intézetben, egy három négyzetméteres, kétszemélyes cellában, egyedül őrzik, kamerákkal is megfigyelik. A diákot ezen a héten várhatóan már nem hallgatják ki, a késelés napján, a gyanúsítotti kihallgatásán már mindent bevallott, noha állítólag egyáltalán nem emlékszik a részletekre. 

Múlt héten azt írtuk, hogy a több helyen – hátán és alkarján is – megszúrt tanárnőt ezen a héten engedhetik ki, erről azonban egyelőre nem tudni újabbat. A Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója, Oláh Attila az Indexnek szerdán azt mondta: a tanárnő kérésére már nem adhat ki további információkat arról, hogy mikor engedik haza. Úgy tudjuk, a tanárnő most kezdte felfogni, mi történt vele, és ez lelkileg nagyon megviseli. A diák édesapja meglátogatta a kórházban a tanárnőt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport