Meggyanúsított a rendőrség valakit, mert letakarta a motorcsónak lajtsromszámát Karácsony Gergely kampányeseményén

2019.12.08. 07:31 Módosítva: 2019.12.08. 08:07

Szeptember közepén még javában tartott az önkormányzati választási kampány. Akkoriban a fő attrakció az volt, hogy bárhova is ment Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt nyilvános eseményen beszámolni a terveiről, hol teherautóról üvöltő zenével álltak be mellé, de volt, hogy motorcsónakról bömbölő zenével igyekeztek elhallgattatni a politikust.

Ez utóbbi performansz közben azonban bűncselekményt követtek el azok, akik megzavarták az eseményt, mert a motorcsónakon utazó, illetve az azt vezető kapucnival eltakart fejű férfiak a csónak lajstromszámát is letakarták, hogy ne lehessen azonosítani a hajót. Ez viszont egyedi azonosító jellel való visszaélés gyanúját vetette fel a rendőrség szerint, ezért ismeretlen tettes ellen nyomozás indult.

Az azóta eltelt időben a nyomozás során azonosították az egyik elkövetőt. Megkeresésünkre a rendőrség azt írta, hogy  a „büntetőeljárás folyamatban van, amelyben a BRFK egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként”.

 A bűncselekmény akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.