Karácsony tényleg nekimegy a parkolási maffiának

2019.11.21. 08:28

A budapesti parkolási rendszer központosításának és egységesítésének előkészítését és a „parkolási maffiával való leszámolást” célzó javaslatot terjesztett be a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester. Karácsony Gergely tervezete (pdf) a november 27-i, következő ülésen kerül napirendre.

Ezzel a főpolgármester fél éven belül felmondatná a parkolás-ellenőrzésre vonatkozó alvállalkozói szerződéseket.

Így 2020. július 1-jétől a kerületi önkormányzatoknak maguknak, illetve az általuk erre létrehozott, ám saját vállalkozásoknak kell majd végezni a parkolóautomaták üzemeltetését, a díjfizetés ellenőrzését, az ügyfélszolgálatok és egyebek fenntartását. Tehát: a kerületek (első körben) saját kezükbe vehetik a parkolást, ezzel elesnek a sokszor botrányos körülmények között és feltételekkel megkötött üzlettől a mostani alvállalkozók.

A főpolgármester a nyáron Zuglóban – harcok árán – véghez vitt modellt követné tehát a főváros minden kerületében, méghozzá úgy, hogy a XIV. kerület új vezetését is mentesítené az október végén kipattant, újabb botrány alól. Írtunk ugyanis arról, hogy az október 13-án megválasztott MSZP-s polgármester, Horváth Csaba javaslatára Zugló nyélbe üthetett volna egy újabb négy évre szóló parkolási üzletet Kupper András cégével.

Ő AZ, AKIT KORÁBBAN ÉPP EGY ZUGLÓI ÜGY KAPCSÁN NYOLCVANEZER RENDBELI CSALÁS MIATT ELÍTÉLT A BÍRÓSÁG.

Kupperhez kötődik a Centrum parkolási birodalom, cégeinek vezetői, 23 személy, jelenleg is a vádlottak padján ül csalás vádjával. A javaslat 76 darab új parkolóóráról, azok telepítéséről és karbantartásáról szólt, az automaták darabja több mint 2 millió forintba kerülne, amiket Kupper cége, a C-Ware Kft. szállít, telepít és helyez üzembe, majd darabját havi 40 ezer forintért négy éven át karbantartja. Más cég el sem indulhatott a közbeszerzésen. Kupperről és az ő politikai kapcsolatairól a 444 cikkében további részleteket is el lehet olvasni, nevét és üzleti körét tipikusan a „parkolási maffia” jelzővel szokták illetni a közbeszédben.

Horváth Csaba a tervet még a választás előtt fakadt beszerzési kötelezettségeikkel indokolta, mondván: 2019. december 31-ig le kell zárniuk a parkolóóra-vásárlásról és működtetéséről szóló közbeszerzési eljárást. A botrány hatására ugyanakkor a kerületvezető elállt a Kupper-szerződés napirendre vételétől és a főpolgármesterhez fordult.

Karácsony pedig, úgy tűnik, a konkrét zuglói, és más hasonló helyzetek orvoslására azzal a javaslattal állt elő, hogy a fővárosban 

harmadára csökkentené a kötelezően kiállítandó automaták számát.

Így például a zuglói bővítéssel kapcsolatos közbeszerzéstől is elállhat a kerület, hiszen jóval kevesebb gépre lesz szükség, miközben az érintett cégek más megbízásra sem tehetnek szert. Karácsony javaslata szerint egyébként azért sincs szükség a korábbiakban meghatározott mennyiségű parkolóautomatára, mert megváltoztak a fizetési szokások, sokkal többen alkalmazzák a mobilfizetési lehetőségeket. Ráadásul a főpolgármester a bankkártyás fizetést lehetővé tévő automaták beszerzését és egységesítését támogatná, jelenleg azonban Budapesten erre csak elvétve alkalmasak ezek a gépek. Amennyiben Karácsony javaslatát elfogadják, a jövőben a parkolóhelyektől 250 méterre kerülhet a legtávolabbra egy automata, de azt is úgy, hogy megfelelő információs táblák vezessék oda a parkolni kívánó sofőröket.

A módosítás több kerületet közvetlenül is érint, így például tehermentesítheti Ferencváros új vezetését is, hiszen Baranyi Krisztina független polgármester rendkívüli ülést hívott össze parkolásügyben a IX. kerületben, ahol ugyan már módosították a parkolási szerződéseket éppen az által feltárt, súlyos visszaéléses ügyek nyilvánosságra kerülését követően, de a parkolás-ellenőrzési rendszer újabb kihívások elé állítja az önkormányzatot.

Úgy tudjuk, Karácsony már tárgyalt a kerületekkel a javaslata tárgyában, de még további egyeztetések is lesznek, és noha a fideszes vezetésű városrészek hozzáállása nem ismert egyelőre, várhatóan meglesz a közgyűlési többség a javaslat elfogadásához.