Volt válogatott focista zsarolhatta Borkait, két nőt is előállítottak

2019.11.19. 18:59 Módosítva: 2019.11.19. 20:13

Zsarolás és más bűncselekmények miatt nyomoz a Készenléti Rendőrség. A Nemzeti Sport azt írja, hogy több gyanúsított mellett egy korábbi válogatott focistát is előállítottak. Az ügynek köze lehet a Borkai-botrányhoz. 

Frissítés: A Magyar Nemzet szerdán azt írta, hogy hétfőn két prostituáltként dolgozó nőt is előállítottak, "a Marina Part Lakóparkból elvitt örömlányokat őrizetbe vették, és a hatóságok indítványozzák kényszerintézkedés (letartóztatás) elrendelését velük szemben" - írta a lap, amely úgy tudja, hogy a két nő azonos a Borkai-orgiáról megjelent felvételeken szereplőkkel. 

A rendőrség ugyan a megkeresésükre szűkszavúan reagált, de a Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a korábbi válogatott P. József is érintett lehet annak a szexvideónak az ügyében, amely a választások előtt szivárgott ki Borkai Zsoltról. Borkai mindezek ellenére megnyerte a polgármester-választást Győrben, de később kizárták a Fidesz frakciójából, majd végül lemondott.

A sportújság szerint P. József még hónapokkal ezelőtt kereshette meg Borkait, akinek jelezte, hogy kényes videó került a birtokába, amelytől ellenszolgáltatásért cserébe hajlandó megválni. Ebből az üzletből végül nem lett semmi, de a rendőrség elkezdett nyomozni.