A leárulózott MSZP-s nem emlékszik olyan megállapodásra, amit felrúgott volna

2019.11.15. 11:25
Az ellenzék elárulásával és a Fidesszel való lepaktálással vádol két budafoki szocialistát a Momentum és a DK, sőt, végső soron az MSZP is, ami kizárná soraikból őket. Az egyik érintett, az alpolgármesterré választott Dankóné Hegedűs Jolán szerint az összefogás csak azért árulózza le őket most, mert nem DK-s vagy momentumos lett az alpolgármester.

Elég sok telefonhívást kapott péntek reggel Dankóné Hegedűs Jolán, Budafok frissen megválasztott MSZP-s alpolgármestere. Persze kérdés, hogy Dankóné meddig lesz MSZP-s, merthogy a szocialisták csütörtökön éppen a megválasztása után szólították fel arra, hogy adja vissza a mandátumát, és lépjen ki a pártból. Nemcsak őt, de egy bizottsági poszthoz jutott párttársát, Daróczi Kálmánt is ugyanerre szólította fel az MSZP. A szocialista párt szerint ugyanis Dankóné és Daróczi is elárulta az ellenzéki összefogást azzal, hogy szembement a szövetséges Momentummal és DK-val, és felrúgták az ellenzéki pártok között létrejött megállapodást.  

Az ügy előzménye, hogy a fideszes Karsay Ferenc nyerte a polgármester-választást Budafok-Budatétényben, de az ellenzéki pártok többséget szereztek a képviselő-testületben. De mégsem úgy alakult az alakuló ülés, ahogy azt az ellenzék eltervezte, Dankóné Hegedűs Jolán és Daróczi Károly ugyanis már a napirend megszavazásánál beállt a Fidesz mellé, és elfogadták azt, habár az ellenzéki pártok előzetesen abban egyeztek meg, hogy nem szavazzák meg, mert a fideszes polgármester nem vette figyelembe a korábban elküldött kérésüket. 

A tíz ellenzéki képviselő szerdán küldte el az ajánlatát Karsay Ferenc polgármesternek. Azt javasolták, az alpolgármesteri, tanácsnoki és bizottsági tagságok kiválasztásakor a választási eredmények arányait vegyék figyelembe, és ennek megfelelően két ellenzéki és egy fideszes alpolgármestert javasoltak. Közösen döntöttek a jelöltjeikről is, Perlai Zoltán DK-s, és Kerekes Gábor Momentumos képviselőt szerették volna alpolgármesternek.

Ám mivel a két szocialista képviselő a Fidesszel együtt szavazott, Dankónét szavazták meg alpolgármesternek, míg Daróczi a szociális bizottság elnöke lett. A Momentum politikusa, Havasi Gábor szerint az ellenzéki pártok egyeztetésén ugyan Dankóné jelezte, hogy szeretne alpolgármester lenni, de végül elfogadta a többséget, és ő is aláírta az egyezséget.

Dankóné teljesen máshogy látja a történetet. Szerinte ha most egy DK-s lenne az alpolgármester, mellette pedig két fideszes, akkor nem csinálna botrányt a DK és a Momemtum. Dankóné az Indexnek azt mondta, hogy az önkormányzati választások után a DK és a Momentum egyetlen célja a kerület megbénítása volt, míg ő MSZP-s politikusként abban érdekelt, hogy a kerület működjön. „Ha egy megválasztott képviselő belép az önkormányzat ajtaján, akkor el kell felejtenie a pártot” – mondta Dankóné, hangsúlyozva, hogy ő 2006 óta az MSZP helyi elnöke és önkormányzati képviselő, így van gyakorlata, rutinja, ezért is támogatta az ő alpolgármesterségét a fideszes polgármester, nem pedig azért, mert bármivel is megvesztegették volna. 

Dankóné szerint nem az történt, hogy ő vagy Daróczi lepaktált volna a Fidesszel, egyszerűen csak arról van szó, hogy az ellenzéki pártok nem voltak képesek megállapodni, a helyi DK a helyi MSZP-t akarta kicsinálni, és ebben partnerre talált a Momentumban. Azt állítja, hogy ő eleve azt javasolta, hogy legyen három, azaz DK-s, momentumos és MSZP-s ellenzéki polgármester, de ezt a DK és a Momentum nem akarta. Dankóné úgy érezte, hogy a DK és a Momentum a szocialisták kiszorítására játszik, ám hiába jelezte ezt az MSZP felé, onnan csak az a kérés fogalmazódott meg, hogy állapodjanak meg, legyen úgy,  ahogy a többség akarja.

És bár a többség tényleg Dankónéék ellen foglalt állást, Dankóné szerint ebben a kérdésben nem többségi álláspont kellett volna, hanem konszenzusos. Példaként említette, hogy szerették volna, ha Daróczi bizottsági elnök lesz, de ezt a többi ellenzéki párt elvetette. Utána azt szerették volna, ha alelnök lesz, azt is leszavazták, végül pedig azt is, hogy egyáltalán tag legyen a testületben. Később ezt állítólag azzal indokolták, hogy a nyíltan roma származású Daróczi a rászorultaknak ítélt támogatásokból saját zsebre tenne el, ami Dankóné szerint abszurd. 

Azt Dankóné is elismerte, hogy az MSZP-t meglepetésként érhette, hogy a Fidesszel együtt szavaztak, merthogy előtte ezt nem jelezték a pártnak. De szerinte ők az MSZP-nek éppen hogy jót akarnak, mert a DK és a Momentum a szocialista párt kicsinálására játszik, így ők ezt nem hagyhatták. Válaszaiból kiderült: esze ágában sincs visszaadni a mandátumát és lemondani, szerinte az MSZP-nek inkább etikai vizsgálatot kellene indítania, mert akkor kiderülne, hogy ők csak jót akartak a szocialista pártnak. Állítja: soha, senki nem vesztegette meg, nem fizette le, egyszerűen csak nem szeretné, ha a kerületet - pártpolitikai okokból - megbénítaná a DK és a Momentum. 

Arra a kérdésünkre, hogy igaz-e amit a Momentum állít, miszerint egy általa is aláírt megállapodást rúgott fel azzal, hogy a Fidesszel együtt és az ellenzékkel szemben szavazott, Dankóné azt mondta: nem emlékszik, hogy lett volna ilyen megállapodás. „Még a választás előtt, júniusban valóban aláírtunk egy megállapodást, de azt csak a választásokig volt érvényben. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy lett volna bármilyen más megállapodás, de annyi minden történt azóta, hogy nem igazán tudom megmondani ezt, nem emlékszem” – mondta az alpolgármester.