13 év fegyházat kapott a húsklopfolós nemi erőszaktevő

2019.11.14. 14:37

A bíróság első fokon 13 év fegyházra és 8 év közügyektől való eltiltásra ítélte azt a férfit, aki tavaly áprilisban megerőszakolt egy kiskorú lányt a Bokodot és Oroszlányt összekötő földúton.

Az elkövető a kiskorú lánnyal együtt szeretett volna járni, de ő csak barátként tekintett rá. A férfi tavaly áprilisban elcsalta a lányt a földúton a bokrok közé azzal az ürüggyel, hogy meg akarja neki mutatni, hogy milyen eladni való rezet rejtett el. Amikor odaértek, a férfi elővett egy húsklopfolót, és a lányt háromszor fejen ütötte. A földre került lányt fojtogatni kezdte, ököllel ütötte, majd megerőszakolta. 

Ezután sátrat állított fel a helyszínen, és a lányt nem engedte el, majd még kétszer megerőszakolta.

A kislánynak arccsonttörése, orrcsonttörése, testszerte több zúzódása keletkezett, a fojtogatás miatt meg is halhatott volna.

A férfi szexuális erőszak miatt már volt elítélve.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős.