Jó jel, ha sír a gyerek, amikor elválasztják attól, akit szeretett

orokbefogadas
2019.11.13. 07:29
Az elmúlt hónapokban két olyan esetet is bemutattunk, amikor rendkívül rövid idő alatt szakítottak el gyerekeket nevelőszüleiktől, hogy örökbe adják őket. Bár szakemberek szerint az örökbefogadás a legjobb megoldás egy gyerek sorsának végleges rendezésére, máig nem tudott senki magyarázatot adni arra, hogy mi indokolta ezeket a gyors beavatkozásokat. Több szakemberrel beszéltünk, amiből az derült ki: nagyon sokan várnak örökbe fogadható gyerekre, a gyermekvédelmi szakszolgálat túlterhelt, de jó szándékkal cselekszik, és néha bizony előfordul, hogy a vér szerinti szülők és a nevelőszülők manipulálják a gyerekeket és akadályozzák az örökbe adást. Ezekben az érdekütközésekben végül csak egyvalaki sérül: a gyerek. Vajon a gyors elszakítás milyen károkat és szenvedést okoz a gyerekeknek?

Próbálja felnőttként elképzelni, hogy egy nap azt mondják önnek: most néhány órában ismerkedjen meg néhány kedves emberrel, aztán beültetjük egy autóba, elvisszük egy másik városba és onnantól velük kell élnie. Kap egy jó lakást, lesz új munkahelye, és ezekkel az amúgy nagyon kedves emberekkel kell együtt élnie, de soha többet nem találkozhat azokkal, akikkel addig együtt élt, és soha többet nem térhet vissza korábbi otthonába.

Az elmúlt hetekben két olyan cikket írtam, ami nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek gyors elszakításáról és örökbe adásáról szólt. Bár a nevelőszülőség és az örökbeadás alapvetően jó dolog, mert rendezi a gyerek sorsát, mindkét esetben az volt a meglepő, hogy a gyermekvédelmi szakemberek milyen gyorsan intézték ezeket az ügyeket:

Mindkét ügyben vizsgálat folyik. Bármennyire is szerettük volna megtudni a területi gyermekvédelmi szakszolgálat magyarázatát minderre, a hivatalok az örökbefogadásoknál szigorúan védik a személyiségi jogokat, így egyik esetben sem tudtak semmilyen érdemi választ adni kérdéseinkre.

Máig nem adott hivatalosan senki magyarázatot például arra, hogy mennyire felel meg a szakmai protokolloknak és az emberiesség követelményének az, ha egy gyereket ilyen váratlanul és gyorsan szakítanak el addigi gondozóitól.

Ebben a cikkben azt mutatjuk be, milyen bonyolult viszonyok eredményezhetik az ilyen kirívó eseteket, és hogy ezen a területen sem működik mindig ideálisan a rendszer egyik oldala sem. A cikkhez több szakemberrel beszéltünk, a nevük közlését a legtöbben nem vállalták. 

Miért vannak a nevelőszülők?

Sokféle élethelyzet vezethet ahhoz, hogy egy gyerek nevelőszülőhöz kerüljön: a szülők nem képesek vagy nem akarják nevelni a megszületett gyereket, veszélyeztetik az életét, anyagilag ellehetetlenülnek, átmenetileg kórházba vagy börtönbe kerülnek. Van, aki a nem kívánt terhességből született gyermekét a kórházban hagyja vagy a kórházak elé kihelyezett inkubátorba fekteti. Bár a társadalom általában elítéli őket, Bátki Anna pszichológus, az ELTE adjunktusa szerint nem szabadna stigmát akasztani ezekre az emberekre azzal, hogy azt mondjuk: "eldobják a gyermekeiket".

Az adott élethelyzetben még mindig az az egyik legfelelőségteljesebb magatartás, ha valaki a gyerekét az állam gondozására bízza. Ezek az anyák életet adnak a gyerekeknek, és lehetőséget arra, hogy más szülők megfelelően neveljék fel őket, mondta az Indexnek Bátki Anna. Ennél csak rosszabb kimenetelű megoldások vannak: az abortusz, a gyermek végletes elhanyagolása, bántalmazása vagy akár megölése. (A kórházi inkubátorba helyezett gyermek esetében nem indul nyomozás a szülők ellen. Ez nem számít bűncselekménynek szemben azzal, ha valaki az utcán vagy bárhol máshol hagyja a csecsemőjét.) 

Ezeknek a gyermekeknek az átmeneti gondozására a gyermekotthonok mellett a másik megoldást a nevelőszülői hálózatok jelentik, amelyeket az állam, az egyházak, civil szervezetek, alapítványok működtetnek. A nevelőszülőséghez OKJ-s tanfolyamot kell elvégezniük a jelentkezőknek. Ezt sokan elhivatottságból, karitatív hajlamból, vallási elköteleződésből vállalják, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a hátrányos helyzetű térségekben ez egy munkalehetőség is. Szoktak beszélni rossz szájízzel "megélhetési nevelőszülőkről", bár ha tudjuk, hogy egy gyerek ellátásáért havi körülbelül 40 ezer forintot fizet az állam, akkor ezt a pejoratív címkét talán mindenki felülbírálja magában.

2014-től törvény is kimondja, hogy a 12 évesnél kisebb gyerekeket a gyermekotthon helyett lehetőség szerint elsősorban nevelőszülőknél helyezzék el, hogy családban nevelkedhessenek. A KSH adatai szerint 2017-ben 15 207 gyerek élt nevelőszülőknél és 7482 gyermekotthonban. Bármennyire is jobb megoldásnak tűnik családban nevelni a befogadott gyerekeket, ez a terület sem problémamentes: egyrészt kevés a nevelőszülő, a KSH 2017-es adata szerint 5500-an foglalkoznak ezzel, másrészt szakemberek szerint sokszor igencsak egyenetlen a színvonal.

Emiatt eléggé esetleges, hogy egy gyerek milyen körülmények közé kerül. Bizony egy nevelőszülőnél is bőven előfordulhat, hogy a gyerek rendszertelen időbeosztás szerint él, nem kap rendesen enni vagy egészségtelenül étkezik, nincs eleget a levegőn vagy a szabadidő eltöltése a tévé bámulásával telik. Egy szülő azt írta az Indexnek: amikor az örökbe fogadott gyereket elhozták a nevelőszülőtől, a gyerek alultáplált volt, ételt keresett a táskájukban, és bár korábban középsúlyos értelmi sérültnek volt nyilvánítva, később kiderült, hogy semmi baja sincs. Súlyosabb esetekben több példa volt már arra, hogy a gyámhivatal a nevelőszülőtől is elvette a gyereket. Bár a gyermekotthonokról korábban sok rossz hír jelent meg, Bátki Anna szerint ott néha kiszámíthatóbbak a körülmények, egyenletesebb a szakmai színvonal és több szakember van jelen.

Nem örökbe kapják a gyereket!

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a nevelőszülőség csak átmeneti gondozást jelent, hangsúlyozza Bátki Anna.

  1. A nevelőszülők elsődleges feladata az, hogy a gyereket addig neveljék, amíg azok visszahelyezhetők lesznek vér szerinti szüleikhez (ezt hívják hazagondozásnak).
  2. Ha ez nem lehetséges, és a szülő lemond a gyerekről, a nevelőszülőknek kell felkészíteni és elvezetni őt az örökbefogadásig.  

Amíg a vér szerinti szülők még nem mondtak le a gyerekről, a nevelőszülőnek lehetővé kell tennie, hogy a gyerek rendszeresen találkozhasson velük, tartsák a kapcsolatot. Ezek sokszor nagyon nehezen kezelhető helyzeteket szülnek a nevelőszülők oldalán: a vér szerinti szülő alkalmanként megjelenik, ajándékot hoz, ölelgeti a gyerekét, azt ígéri neki, hogy hamarosan el fogja vinni, majd elmegy. Ilyenkor napokon-heteken át a nevelőszülőnek kell a magába zuhant, reménykedő gyereket vigasztalni, és talpra állítani egészen a következő találkozásig. Egy idő után aztán eldől, hogy a vér szerinti szülők meg tudják-e oldani problémáikat, és tényleg vissza tudják-e venni a gyereküket. Ha hosszabb ideig (a helyzettől függően fél évtől két évig) nem látogatják a gyermeküket, az azt jelenti, hogy lemondtak róla, és a gyerek onnantól örökbe adhatóvá válik. 

Múlik az idő

Amíg azonban ez elkövetkezik, gyakran évek telnek, és a gyerek ebben az átmeneti állapotban marad, ami persze a legtöbb esetben még mindig jobb, mint addigi életkörülményei. Magyarországon átlagosan 5 és fél évig vannak átmeneti gondozásban a gyerekek. Egy gyermekvédelmi szakember azt mondta: néha a vér szerinti szülők is manipulálnak. A szülőt hetekig-hónapokig nem látni, de a látogatásra előírt időszak legutolsó napján váratlanul megjelenik "láthatásra", majd megint eltűnik hosszabb időre. Közben telik az idő. A gyerek egyre nagyobb lesz, és egyre jobban csökken az esélye az örökbefogadásra - tekintve, hogy az örökbefogadó szülők 99 százaléka Magyarországon néhány napos csecsemőt szeretne hazavinni.

Érthető, hogy ezen idő alatt sok gyerek és a nevelőszülő között egyre erősebb érzelmi kötődés alakul ki. Főleg azoknál gyakoribb ez, akiket csecsemőkoruktól nevelnek az állami hivatást betöltő gondozók. Ezek a gyerekek  gyakran "anyának" szólítják őket, akiket öntudatra ébredésük óta ismernek, a házukban laknak, vér szerinti gyerekeit pedig sokszor a testvérüknek tekintik. Ott tanulnak meg járni, beszélni, ott kezdenek el óvodába, iskolába járni. 

Gyakran előfordul, hogy a nevelőszülő ezután maga is szeretné örökbe fogadni a gyermeket. Van arra példa, hogy a gyámhivatal ehhez hozzájárul, de az általános elv az, hogy ezt nem engedik. A nevelőszülő ugyanis állami feladatot tölt be, az ő dolga az átmeneti gondozás. Azért kap fizetést, hogy a gyerekeket hazagondozza vagy felkészítse az örökbeadásra, aztán újabb és újabb gyerekeket fogadjon be. Magyarországon megyénként változó a gyakorlat ebben. Van, ahol a nevelőszülőnek megengedik az örökbefogadást, máshol ez a nevelőszülő munkaszerződése alapján tilos, vagy semmiképpen sem bátorítják erre a gyermekvédelmi szolgálatok őket. Ahogy a világon mindenhol, az örökbefogadásnál a magyar gyermekvédelmi szakszolgálat is azt az elvet részesíti előnyben, hogy a gyerek lehetőleg édestestvéreivel egy családba kerüljön, oda adják örökbe. 

A nevelőszülők örökbefogadását újabban azért is korlátozzák, mert korábban több visszaélésgyanús eset történt. Mivel általában éveket kell várni arra, hogy valaki egy csecsemőt fogadhasson örökbe, voltak, akik azt az utat választották, hogy nevelőszülők lettek, majd abban bíztak, hogy így hamarabb gyerekhez jutnak. Korábban a nevelőszülő volt a gyermek gyámja, de ezt a szerepet is elvették tőle, hiszen  a nevelőszülő érzelmileg és anyagilag is ellenérdekelt lehet a gyerek örökbeadásában. Érdemes belegondolni abba is, hogy milyen érzelmi aránytalanságot szülhet, ha egy nevelőszülő több gyereket nevel, de csak a számára kedveset akarja örökbe fogadni.

Érdekek hálójában

A nevelőszülő feladata az, hogy a gyereket felkészítse az örökbe adásra. Sokat kell beszélnie arról a gyereknek, hogy majd lesznek "igazi" szülei, mondja Bátki Anna. Sok nevelőszülő érzelmileg nem vonódik be a gyermek nevelésébe, nagyon tudatosan nem engedi magát anyának szólítani, inkább olyan, mint egy szerető, jóindulatú óvónő, dada vagy nagynéni. Éppen ezért a nevelőszülőnek is fel kell tudni dolgoznia azt, ha az általa hosszabb ideig nevelt gyermeket örökbe adják és elkerül tőle. Milyen lenne, ha egy óvónő nem tudná feldolgozni azt, hogy a kedvenc gyereke felnő és elhagyja, mert iskolába megy? Aki ilyen, az nem alkalmas nevelőszülőnek - mondta Bátki Anna.

Az Index által megírt mindkét esetben a nevelőszülő örökbe akarta fogadni a gyereket. Mindketten azt tapasztalták, hogy a hivatalok igyekeztek akadályozni ezt, és le akarták beszélni őket erről a lépésről. Többen komoly kiszolgáltatottságról is beszéltek: a gyermekvédelmi szolgálat szakemberei vagy vezetői nem vették figyelembe a nevelőszülők érveit, burkolt figyelmeztetéseket fogalmaztak meg arról, hogy ha nem működnek együtt, azonnal elvehetik tőlük a gyereket. Részben érthető, hogy ezek után már a nevelőszülők sem voltak annyira együttműködőek a náluk nevelt gyermek örökbefogadásra való felkészítésében. 

A fentiek alapján jól kirajzolódik, milyen erőterek közepébe kerülhet az a gyerek, akiért amúgy az egész eljárás van:

  • A gyerek érzelmileg kötődik a nevelőszülőhöz.
  • A nevelőszülő is szeretné maga mellett tartani a gyereket, és örökbe akarja fogadni.  
  • A hivatal nem támogatja ezt, mert azt az elvet követi, hogy a gyerek a vér szerinti testvérei mellé kerüljön, a nevelőszülő pedig újabb gyereket tudjon befogadni. 
  • A nevelőszülő ezután nem működik együtt abban, hogy a gyereket másnak adják oda, nem készíti fel őt megfelelően az örökbe adásra vagy más eszközökkel igyekszik akadályozni a folyamatot.

Egy neve elhallgatását kérő szakember az Indexnek azt mondta: ilyen helyzetben kerülhet sor gyors beavatkozásra, azaz a gyerek gyors kiemelésére a nevelőszülőtől, hogy a kialakult helyzetben megvalósulhasson az örökbefogadás. Ez a folyamat nem egy ember döntése, pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek  döntenek erről, akik jól ismerik a gyerek előtörténetét és a nevelőszülővel való kapcsolatát is.

Ez a szakember sem tudott ugyanakkor választ adni arra a kérdésre, hogy ez vajon mennyire jó a gyereknek. Az Indexhez érkezett levelekben és kommentekben többen feltételezték, hogy a gyerekek gyors kiemelésében és örökbe adásában valamifajta korrupció is szerepet játszhat, de forrásunk azt mondta: ezt nehezen tudja elképzelni, ehhez ugyanis nagyon sok embert kellene lefizetni. Informátorunk annyit volt hajlandó elismerni, hogy mint a szociális szféra más területein, itt is súlyos a szakemberhiány és a terhelés. Szerinte legfeljebb ez okozhat hibákat a rendszerben. 

Egy másik Indexhez érkezett levél például arra világít rá, hogy a gyermekvédelmi szakszolgálat nemcsak a nevelőszülőket, de az örökbefogadó szülőket is képes kész helyzet és rendkívül gyors határidők elé állítani. Egy pár azt írta: éveket vártak arra, hogy örökbe fogadhassanak egy gyereket, majd egy nap azzal hívták fel őket a gyermekvédelmi szakszolgálattól, hogy  24 órán belül döntsenek egy több mint kétéves, a nevelőszüleihez ragaszkodó, őket a szüleikként szerető kislány örökbefogadásáról. A gyereket 4-5 nap, egybefüggő (ottalvós) ismerkedés után kellett volna hazavinnük egy Budapesttől több száz kilométerre lévő településről. Mindezt egy félórás, erősen hiányos élettörténet-ismertetés után, amiből például az derült ki, hogy a gyerek hónapokig volt kórházban, de igazából nem lehetett tudni, hogy miért, és a kislányról egy egy évvel korábban készült fényképet mutattak csak nekik, amin a téli kapucnis-kezeslábast viselő kislány szinte a szájáig be volt bugyolálva sállal. A pár ezek alapján nem volt hajlandó belevágni az örökbefogadásba - elsősorban a gyerek érdekében. 

A gyerek legfőbb érdeke

Nehéz megmondani, hogyan érvényesülhet ilyen helyzetben a gyermek érdeke. Bátki Annát mégis arra kértem, próbálja megfogalmazni ezt.

A szakember szerint a gyermek legfőbb érdeke az, hogy minél hamarabb véglegesen rendeződjön a sorsa. A végleges megoldás pedig az örökbefogadás. 

Ideális esetben a nevelőszülőnek kezdettől tudatosítania kell a gyerekben, hogy majd jönni fognak az igazi szülei, akikkel jól lesz neki. Sok gyerek várja is már ezt a pillanatot. Pontosan szabályozott protokollja van annak, hogyan kell felkészíteni a gyereket a nevelőszülőtől való elválásra, és az örökbefogadó szülőkhöz való átkapcsolódásra.

Ideális esetben ez a barátkozási időszak több hétig tart, hogy a gyerekben is kialakuljon a bizalom új "szülei" iránt. Sok örökbefogadó szülő emiatt átmenetileg akár a gyerek közelébe is költözik, hogy minél többször találkozhasson a gyerekkel. Ez a folyamat a nevelőszülő és az örökbefogadó szülők együttműködését igényli: az új szülők a nevelő segítségével megtanulják a gyerek szociális szokásait, bekapcsolódnak a gondozási műveletekbe és bizalmi kapcsolatot alakítanak ki vele. 

Az elválás még az ilyen előkészítés után is fájdalmas lehet a gyereknek, akinek így is nehéz feldolgoznia, hogy nem térhet vissza addigi, megszokott környezetébe. Bátki Anna azt szakmailag nagyon elhibázottnak tartja, ha a nevelőszülőktől nagyon rövid idő alatt választják el a gyerekeket.

Jó jel, ha sír a gyerek

Bármilyen furcsán hangzik is, a szakemberek azt mondják: ha ilyenkor egy gyerek sír, az jó jel, hiszen ez azt jelenti, egészséges, jól kötődő gyerekről van szó, aki már átélte egy kapcsolat élményét. Mindez azt is feltételezi, hogy a gyerek képes lesz új kötődést kialakítani. Fejlődéspszichológiai szempontból nagyobb problémát jelent az a gyerek, aki ilyenkor közömbös, nem sír, mert ő később sem fog tudni tudni erősebb kötődést kialakítani.

Ha a gyerek és az örökbefogadó szülők a kihelyezés utáni első időben nem jönnek ki egymással, az örökbefogadó szülők 30 napon belül még lemondhatnak a gyerekről, visszavihetik őt a nevelőszülőhöz. Elsőre ez is kegyetlenül hangozhat, hiszen a gyerek azt élheti át, hogy újra elutasítják, de Bátki Anna még ezt is jobb megoldásnak látja, mintha a szülők érzelmeik ellen cselekednének. "Minden örökbefogadó szülőnek azt mondom, hogy ha mégsem érzi azt, hogy el tudná fogadni a gyereket, akkor legyen képes nemet mondani. Ebből mindenkinek kevesebb kára származik, mint felnevelni valakit nem várt és nem szeretett gyerekként".