A baleset előtt az apa berúgott, az anyával kocsiba szállt, a három kisgyerek biztonsági öv nélkül utazott

2019.10.23. 09:27 Módosítva: 2019.10.23. 19:04

Az elsőfokú bíróság október 22-én K. G.-t bűnösnek mondta ki ittas járművezetés bűntettében, és feleségét, K. G.-nét egy rendbeli gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt, mert szeptember 19-én kocsijukkal balesetet szenvedtek, miközben a hátsó ülésen gyerekek utaztak, akik nem voltak bekötve. A gyerekek megsérültek. 

Aznap este egy esküvőről haladt hazafelé a család. A vádlottak egyike sem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal, és az elsőrendű vádlott alkoholt is fogyasztott. Az autóban nem volt gyermekbiztonsági rendszer, de a szülők az autóban lévő biztonsági övekkel sem kötötték be a gyerekeket. Annak ellenére mulasztották ezt el, hogy az anyósülésen utazó anya saját magát bekötötte. Nem volt kifogástalan a gépkocsi műszaki állapota sem: a kopott gumiabroncsok nem voltak alkalmasak a közúti forgalomra. A gumiabroncsok profilmélysége az előírt minimális 1,6 mm helyett 0,4–0,6 mm volt, írja közleményében a Debreceni Törvényszék.

A közlemény szerint a vádlottak a 4808. számú úton, Nagykereki felől Kismarjába tartottak. Az autó 106–117 km/h sebességgel közlekedett, amikor az egyik kanyarban a sofőr elvesztette uralmát a jármű irányítása felett. A vizes úton az autó megcsúszott, az árokba sodródott, nekiütközött az árok falának, többször megpördült, majd oldalára fordulva állt meg a szántóföldön. A balesetben a hátsó ülésen utazó három gyermek közül a 3 éves kislány és a 2 éves kisfiú kirepült a kocsiból. A balesetben az egyik gyermek súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, míg két testvére könnyű sérüléseket szenvedett.

A szakértő szerint a gyerekek sérülése elkerülhető lett volna, ha a gyerekek biztonsági gyerekülésben elhelyezve, bekötve utaztak volna. A helyszínre kiérkező járőrök megszondázták a sofőrt, az alkoholszonda pozitív jelzését később a kórházi vérvizsgálat is megerősítette. Az apa véralkoholszintje a baleset időpontjában 1,53 ezrelék lehetett, amely közepes fokban befolyásolta őt a biztonságos közlekedésben.

Az apát a Berettyóújfalui Járásbíróság 2 év börtönbüntetésre ítélte, és 4 évre eltiltotta a közúti járműveztetéstől. A bíróság II. r. K. G-nét 8 hónap fogház büntetéssel sújtotta, amelynek végrehajtását 1 év 6 hónapra felfüggesztette.

Az ítélet meghozatala során Dr. Pál Krisztina bíró kiemelte, hogy rendkívül felelőtlen és erkölcsileg is elítélendő volt a szülők magatartása, miszerint magukat bekötötték a biztonsági övvel, kiskorú gyermekeik biztonságáról azonban sem gyermeküléssel, sem biztonsági övvel nem gondoskodtak. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a büntetett előéletű elsőrendű vádlott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje és feltételes szabadságra bocsátás ideje alatt követte el a bűncselekményt, valamint a többszörös KRESZ-szabályszegést. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az utolsó tárgyaláson a vádlottak beismerték a felelősségüket.

Az ítéletet az ügyészség mindkét vádlott esetében tudomásul vette, a döntés K. G. vonatkozásában jogerőre is emelkedett, míg felesége enyhítés miatt fellebbezett.