Népszavazás lesz a fővárosi stadionépítésekről?

2019.10.22. 17:12 Módosítva: 2019.10.22. 18:16

Sokan kérdezték, változtat-e valamit Budapest és a kormány viszonyán a miniszterelnök tegnapi parlamenti nyilatkozata, amely szerint a kormány »nem szeretne a főváros felelős vezetői által nem kívánt fejlesztéseket végrehajtani Budapesten«. Szerintem ez jó kiindulópontja annak az együttműködésnek, amelyben én kiszámítható partner leszek, hiszen az én egyetlen és kizárólagos szempontom a budapestiek érdeke 

– írja közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

Hozzáteszi: a programjának képviseletére kapott felhatalmazást és erős mandátumot múlt vasárnap. Ehhez ragaszkodik, ennek végrehajtásával igyekszik megszolgálni a bizalmat. Ennek a programnak pedig van három fontos alapköve. 1. Presztízsberuházások helyett a budapestiek életminőségét javító fejlesztések kellenek. 2. A város kizöldítése elengedhetetlen. 3. Budapest jövőjéről a budapestiek bevonásával kell dönteni.

Ennek a programnak a képviseletéből az fakad, hogy nem arról szólnak a jövőben a kormány és Budapest közötti tárgyalások, hogy mit szeretne, vagy nem szeretne a főváros felelős vezetése, hanem arról, hogy mit szeretnének, vagy nem szeretnének a budapestiek, közli Karácsony. 

A főpolgármester szerint a Városliget ügyében felmérésből ismert a tény: a budapestiek közel kétharmada közparkot szeretne a Liget-projekt épületei helyett. Ezért ebben az ügyben azt az álláspontot képviselik határozottan, hogy újabb építmények helyett meg kell növelni a zöldfelületet a Városligetben.

A kormány által kezdeményezett stadionberuházások ügyében pedig közvetlenül a budapestiekhez fognak fordulni, hogy az ő véleményüket képviselhessék a kormánnyal folytatott tárgyalásokon, zárja szavait Karácsony.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben, képviselői kérdésre válaszolva mondta, hogy nem fognak olyan beruházást befejezni, amilyet a budapestiek nem akarnak.