Versenyeztek, ki tud több ismerőst bejelenteni a faluba

HUSZ7661
2019.10.21. 11:14
Van egy zsákfalu Borsodban, ahol többször annyian mentek el szavazni, mint ahányan ott élnek, ezért érvénytelennek nyilvánították az eredményt. Megnéztük a kihalófélben lévő Nyéstát, amelyben páran meglátták a turisztikai lehetőséget, és ádáz küzdelem alakult ki a hatalomért. Azon versenyeztek, hogy ki tud több rokont bejelenteni a faluba, de mint kiderült, hiába, novemberben meg kell ismételni a választást.

Olyanok, mint a fecskék. Csak épp ősszel jöttek

– így írta le tömören az október 13-i választáson történteket egy nyéstai lakos. Miskolctól bő negyven kilométert kell autózni a borsodi zsákfaluba, ahol a választás előtt pár nappal megtöbbszöröződött a lakók száma. Nyésta volt az egyetlen olyan település az országban, amelynek választási eredményeiről a mai napig nem közöltek adatokat a Nemzeti Választási Iroda honlapján, mert a Helyi Választási Bizottság (HVB) nem állapította meg azt.

A májusi EP-választáson még 26 ember szerepelt a névjegyzékben, most hirtelen 98 választókorú lakosa lett a kistelepülésnek, holott húsznál is kevesebben élnek ott ténylegesen.

Ez lett gyanús a választási bizottságnak, sok olyan ember érkezett ugyanis szavazni, akit még soha nem láttak, és állítólag a bejelentett címüket se tudták fejből megmondani.

Nem gondolnám, hogy fair lenne, ha idegenek döntenének a falu sorsáról

– mondja egy másik nyéstai férfi, aki az egyik képviselőjelölthöz hasonlóan azt állítja, hogy kisbuszokkal, autókkal hordták az idegen embereket a faluba vasárnap.

Alig maradtak páran a faluban

Egyetlen út vezet a borsodi községbe, de épp azt is betonozták, amikor pár nappal a választás után megpróbáltunk bejutni. „A legelőn keresztül tudtok csak bemenni” – mondta az egyik munkás a nyéstai elágazásnál. Pár perc döcögés után egy csöndes, kihalt faluba érkeztünk, amely egyetlen, U alakban kunkorodó Fő utcából áll.

A legtöbb ház szemmel láthatóan évek óta üresen áll, sok a romos, lakhatatlan épület, és sehol egy közért vagy kocsma. Csak az orvosi rendelőt és a polgármesteri hivatalt újították fel néhány éve, a nemrég lebetonozott utcát pedig a fővárosban is megirigyelnék. 

Három közmunkás kaszával a vállán érkezik a legelőkről ebédelni, ketten közülük nem akartak nyilatkozni, Attila viszont készségesen végigkalauzolt minket a falun. Azt meséli, húsz éve még nagyjából nyolcvanan-kilencvenen laktak itt, aztán sorra haltak meg az emberek, a fiatalabbak meg elköltöztek, így ma már alig pár család él Nyéstán. Gyorsan fel is sorolja a neveket, és mutatja, kit melyik házban találunk meg. 

Meglátták a turisztikai lehetőséget

Szerinte az elmúlt időszakban sokat romlott az itt élők helyzete, munkalehetőség alig akad, így nem véletlen, hogy ennyire kevesen maradtak. 

Kézi kaszával kell dolgoznunk, mint a rabszolgáknak. Volt benzines is, de az elromlott, és nem volt pénze az önkormányzat megjavíttatni

– kesereg. Ugyanakkor azt is mondja, hogy „még nincs teljesen elbaszva ez a falu”, hiszen a Országos Kéktúra útvonalán van, és a vadászok körében is népszerű hely.

A térség nyugodt, kedvező természeti adottságaiban rejlő turisztikai lehetőségeket többen is felismerték. Az egyik polgármesterjelölt ökofalut vagy erdei iskolát szeretne Nyéstán, a másik üdülővel mentené meg a kihalástól a települést. Pár százezer forintért lehet itt telket, házat venni, hogy elkezdjen az ember építkezni, ráadásul a település benne van a Magyar Falu Programban is, így falusi csok is felvehető, ha valaki ideköltözne.

Kiélezett harc kezdődött a hatalomért

A falut 21 éve vezető Bárdos Ferenc idén nem indult el az önkormányzati választáson, de négy másik ember meglátta a potenciált a zsákfaluban, és összegyűjtötték a jelöltséghez szükséges egy-egy ajánlást. Az gyorsan kiderült a faluba érve, hogy valójában egyikük se lakik ott. 

  • Mikó Norbert a szomszédos Selyebi Közös Önkormányzati Hivatalnál dolgozik évek óta könyvelőként, és csak pár hónapja vett házat Nyéstán. 
  • Fehér Gyula – bár azt mondja, családjával sok időt tölt Nyéstán – szintén egy közeli településen lakik. 2006-ban a közeli Abaújszolnok polgármesterének választották, akkor épp a mostani ellenfelét, Mikó Norbertet győzte le a választáson. 2010-ben Homrogdon, majd 2014-ben Abaújszolnokon is elindult a polgármesteri székért. Fehér az elmúlt pár évben kezdett családjával Nyéstán bevásárolni, már öt háza és három beépítetlen telke van a faluban, két vendégházat is ő üzemeltet.
  • Mata Pál ugyan Nyéstáról származik, de már ő is elköltözött a szomszédos faluba, rokonai közül viszont még többen itt laknak, testvére képviselőjelöltként indult.
  • Szabó Tamás Ákosról pedig gyakorlatilag semmit nem tudnak a faluban, azt mondják, az édesapja jött el párszor bemutatkozni, és még csak nem is találkoztak az induló fiával.

Bár hivatalos eredményt nem állapítottak meg vasárnap, többen is megerősítették, hogy Mikó és Fehér fej fej mellett, 41-41 szavazattal végzett.

Fehér szerint ugyanakkor még nem biztos, hogy meg kell ismételni a választást, fellebbezett a HVB döntése ellen, és rendőrségi feljelentést is tett az ügyben. 

Azért nem fogadják el a választási eredményt, mert nem az ő oldalukra dőlt el az eredmény

– mondja, szerinte ugyanis a HVB elnöke és az egyik képviselőjelölt összejátszott ellene. Delegáltja azt jelezte neki, hogy érvénytelenítették az ő egyik szavazatát, ami eldönthette volna a párharcot, erről jegyzőkönyvet is készítettek.

A pesti földbirtokos és a bukott polgármesterből lett vállalkozó küzdelme

Bár hivatalosan négy jelölt volt, igazából két erő csapott össze a nyéstai választáson:

  • a faluban telkeket, házakat vásárló Fehér Gyula és képviselőjelölt felesége, valamint
  • a környező földeket felhalmozó Gömöri Attila Mihály képviselőjelölt és csapata. Beleértve Mikót.

Mikó Norbertet ugyanis a fővárosban élő Gömöri kérte fel az indulásra, aki elmondása szerint bő húsz éve jár havi szinten Nyéstára, és ez idő alatt nagy földterületeket vásárolt a település környékén. „Övé itt minden” – jellemezte röviden nyéstai kalauzunk.

Gömöri agrármérnökként és vadgazdálkodási szakmérnökként elsősorban gazdasági tevékenységeket irányít, de vadászni is gyakran jár a Cserehátra. Azt mondja, már többször is kérték a faluban, hogy induljon el a választáson, de egészen eddig nem akart részt venni a politikában. 

„Jelezték, hogy Fehér Gyula nagyon készül a választásra, és sok embert tervez bejelenteni magához – magyarázza. – Nem akartam hagyni, hogy egy ilyen ember tönkretegye a falut, és az utolsó forintokat is kivegye. Ezért döntöttünk úgy többen, hogy elindítjuk Mikót, akinek évtizedes tapasztalata van az önkormányzati munkában.”

Mint meséli, Fehér hírhedt a környéken a korábbi abaújszolnoki polgármesteri tevékenysége miatt, állítása szerint több mint 20 milliós tartozást hagyott maga után

Megtöbbszöröződött a nyéstaiak száma

A faluban többen csak „bevándorlóként” emlegetik Fehér Gyulát, és azt mondják róla, a környező településekről és Hajdúszoboszlóról hozott pénzért szavazókat, állítólag 10-15 ezret fizetett nekik. Ezt a vádat viszont határozottan tagadja a polgármesterjelölt, és azt állítja, valójában pont ennek az ellenkezője történt, a másik tábor jelentett be illegálisan embereket különböző házakba.

Az fiktív lakhely, hogy ide van bejelentve édesanyám, édesapám, anyósom és apósom? 

– értetlenkedik Fehér, hiszen, mint rámutat, semmi szabálytalan nincs abban, hogy a nyéstai házaiba jelentkeztek át rokonai, barátai, mint ahogy az se problémás szerinte, hogy a választás előtt nyéstai lakos lett a vendégháza takarítónője, és egy hajdúszoboszlói beosztottjának teljes családja. Azt mondja, mindnyájan kötődnek valahogy a faluhoz, a vendégház révén családjával napi szinten jár Nyéstára, az ide bejelentkező barátaival pedig hosszabb távú terveik vannak a faluban.

Jött szavazni a sógor és az anyós is

Hangsúlyozta, mindegyiküket olyan komfortos házba jelentették be, amelyek abszolút alkalmasak a lakhatásra, míg szerinte ez a másik táborra nem igaz, többen romos, életveszélyes épületekbe jelentettek be szavazókat a választás előtt.

Mikó tagadja Fehér vádját, azt mondja, majd a hatósági vizsgálat eldönti ezt a kérdést, de szerinte érdemes lenne megnézni, milyen állapotú házban élnek a lakcímkártya alapján Fehér emberei. „Csak a négy fal van meg, tető sincs.

Ha egyetlenegy embert se jelentünk be, akkor Fehér már megnyerte volna a választást az idehozott több mint 40 szavazóval. Mit lehet tenni a törvénytelen eszközökkel szemben?”

– teszi fel a költői kérdést. Azt állítja, társaival így is kevesebb embert hoztak a faluba, mint ellenfele,

Én nem jelentettem be senkit, csak a szüleim, az anyósom és a sógorom jöttek szavazni

– mondja. Bár valójában ők se laknak ott, a Mikó tulajdonában lévő házba szól a lakcímkártyájuk.

Mi csak tartottuk a lépést, és a közvetlen hozzátartozókat, rokonokat jelentettünk be Nyéstára

– erősíti meg Gömöri is, aki ott volt vasárnap a faluban, és szerinte olyan idegeneket hozott autókkal, kisbuszokkal Fehér, akiket azelőtt sose láttak a faluban.

A rendőrség közokirat-hamisítás miatt nyomoz

Hogy pontosan hova és hány ember lett bejelentve a választás előtti hetekben, nem tudjuk ellenőrizni, de a Helyi Választási Iroda elnöke, Fürjesné Jadlóczki Dóra azt mondja, az okmányiroda vizsgálja a bejelentkezések jogszerűségét. Azt nézik, alkalmasak-e lakhatásra ezek az épületek, illetve életvitelszerűen laknak-e ott a frissen bejelentkezettek.  

„Ez egy nagyon egyedi eset” – hangsúlyozta a jegyző, és hozzátette, a megismételt szavazáson ugyanazok lesznek a jelöltek, mint októberben, és a szavazóköri névjegyzék se bővülhet már. Arra viszont van esély, hogy csökken a szavazók száma, ha az okmányiroda jogszerűtlennek ítéli meg egyes bejelentkezéseket.

Az Encsi Rendőrkapitányság megkeresésünkre azt írta, állampolgári bejelentés alapján folytatnak közokirat-hamisítás gyanúja miatt eljárást, ismeretlen tettessel szemben.

A hét közepén kitűzték Nyéstán a választás új időpontját: november 10-én ismétlik meg, ha nem fogadják el Fehér fellebbezését.

(Borítókép: Huszti István / Index)