51,8 milliárdot költött el egy év alatt a Miniszterelnökség

2019.10.19. 19:43

Megéri a Fidesz-KNDP alatt államtitkárnak lenni, a 15,5 millió forintos fizetés mellé a közigazgatási államtitkár ugyanennyit vihetett haza jutalom címén. Pedig előzetesen nem számoltak ezzel a kiadással, legalábbis a büdzsében nem szerepelt a tétel, mégis kiosztották úgy 4,6 milliárd forint összértékben.

Nem ez az egyetlen furcsaság, amire az RTL Klub Híradója a Miniszterelnökség beszámolóját böngészve felfigyelt: propagandaköltségekre a 2018-as évre eredetileg egymilliárd forintot szántak, de a végén valahogy csak 4,7 miliárd lett belőle. A két tétel tízmilliárddal dobta meg a költségeket, ami a felduzzasztott emberanyaggal (kétszer annyian dolgoznak ma ott, mint a kormányváltás előtt) együtt valahol szöges ellentéte az Orbán Viktor által 2010-ben jósolt feleannyi ember, alacsonyabb költség jövőképnek.

És hogy ez miért fontos? Mert a tárca így a tervezett 29,1 milliárd helyett 51,8 milliárdot költött. Minden további a Híradóban: