24.hu: Erdoğan Pestre hozott iskoláját az Iszlám Állam terroristáinak dicsőítésével hozták összefüggésbe

GettyImages-982080140
2019.10.19. 14:09

Főképp Erdoğan-párti propagandában erős az az alapítvány, amely most Budapesten is magániskolát nyitott: az egyik ilyen iskolában volt olyan tanár, aki az Iszlám Állam terroristáit dicsőítette a diákoknak, máshol több tucat szexuális visszaélés történt, és akár minden képzettség nélküli pizzasütőket is felvesznek, ha megfelelő a politikai hűségük - állítja a 24.hu-n megjelent, meg nem nevezett forrásokon alapuló cikk.

Ahogy azt mi is megírtuk, a Budapesten nyíló iskola tulajdonosa a törökországi Maarif Alapítvány, amelyet az Erdoğan elleni 2016-os puccskísérlet után hozott létre a török kormány, hogy megszerezzék a Fetuallah Gülen iskoláit (Erdoğan szerint ő állt a puccskísérlet mögött).

A 24.hu azt írja: a Maarif iskoláinak Afganisztánban voltak a legnagyobb botrányai, az afgán hatóságok azt állították, a törökök iratokat hamisítottak, álhíreket terjesztettek. Sok panasz szól arról, hogy a Maarif iskoláiban nagyon alacsony az oktatás színvonala, mert az alapítvány majdnem mindenkit felvesz, aki jelentkezik. Az afganisztáni iskolájukban tanítók egyike korábban egy isztambuli pizzériában dolgozott, a törökön kívül semmilyen nyelvet sem beszél, tanári tapasztalata nincs, de párthűsége miatt simán felvették.

Egy albániai Maarif-iskolában az egyik tanárt letartóztatták, mert tanórán az Iszlám Állam terrorszervezet propagandavideóit nézette diákjaival, akiknek azt magyarázta, hogy a terroristák jó emberek, mert elsődleges célja megvédeni a muszlimokat - írja a 24.hu. Hasonlóan nagy felháborodást váltott ki az is, hogy a grúziai Batumiban nyitott iskolájukba egy olyan igazgatót helyeztek, akit Törökországban korábban eltiltottak a tanítástól, miután Gerger város egyik vallási iskolájában hetvenötnél is több diáklányt zaklatott szexuálisan.

A 24.hu hozzáteszi: a Maarif több szálon is kötődik különböző iszlamista terrorszervezetekhez, jelenlegi alelnöke, Osman Nuri Kabatepe alapítója volt az IHH-nak, annak az állítólagos segélyszervezetnek, amely sok szálon kötődik több iszlamista terrorszervezethez, köztük a Hamaszhoz és az Al Kaidához, és amelyet a CIA már 1996-ban radikális szervezetnek minősített.

A budapesti iskola megnyitására a fővárosi kormányhivatal adott engedélyt.

(Nyitókép: Fiatal török fiú Recep Tayyip Erdogan fotójával. Fotó: Chris McGrath/Getty Images)