Az utcán inzultálták Wittinghoff Tamás édesapját, a rendőrség vizsgálódik

2019.10.15. 13:41

Eljárást indított a rendőrség azután, hogy Wittinghoff Tamás közölte: édesapját ismeretlenek megtámadták szeptember 30-án. 

A történtekről a budaörsi polgármester 90 éves édesapja számolt be. Elmondása szerint két fiatalember és egy nő lökte fel az utcán, miután megtudták, hogy az ő fia Wittinghoff Tamás. 

„Apám hívott másnap telefonon, de rögtön nem tudtunk beszélni, furdal is a lelkiismeret, hogy nem vettem fel rögtön a telefont. Később mesélte el a történteket. Nagyon tanácstalan voltam, de apám azt mondta, mivel nem sérült meg, inkább ne tegyünk feljelentést” – mondta Wittinghoff, akit nem hagytak nyugodni a történtek. Beszélt a budaörsi rendőrfőkapitánnyal, aki – értesülve a történtekről – hivatalból eljárást indított. Megkezdték a térfigyelő kamerák felvételeinek begyűjtését, és kihallgatták a polgármester édesapját is.

„Megviselt a dolog. Azért nem fordultam a nyilvánossághoz, mert arra gondoltam, az annyira abszurd, hogy el se hinnék már a budaörsiek. Beszéltem róla a fideszes alpolgármesteremmel, benne nem volt kétség, hogy ez megtörténhetett” – mondta Wittinghoff. 

„Hogy van-e mindehhez közük a Fidesz kampányfelelőseinek, vagy három hülye volt, aki így fejezte ki véleményét, nem tudom. De annyi mindent láttunk már és ennyi mindenről hittük, hogy ez a kampány legalja, aztán mindig kiderült, hogy van aljább alja” – tette hozzá a várost 28 éve vezető, vasárnap 72 százalékkal megválasztott Wittinghoff, akiről egy rejtett kamerás szexvideó került ki a kampány idején.

A polgármesternek egyelőre nincs információja arról, hogy a térfigyelő kamerák felvételeiből jutott-e már valamire a rendőrség.