Kétharmados pofont kapott Pécsen a Fidesz

2019.10.14. 01:23

Kilenc év után elvesztette Pécset a Fidesz, sőt, az ellenzék gyakorlatilag kétharmados győzelmet aratott a városban. A megyei közgyűlés Baranyában is kicsit fideszesebb lett, mint volt, a nagyobb városok élén viszont nem történt változás. 

Pécset 2010-től irányította Páva Zsolt fideszes polgármester, aki viszont a második ciklusának végére annyira meggyengült, hogy a a Fidesz vezetése egy „stratégiai testületet” ültetett a feje fölé, hogy irányítsa a várost. A kormánypárt reménye az volt, hogy az olimpiai bajnok vízilabdázó és a vízilabda-szövetséget vezető Vári Attila elnyeri majd a választók szívét. Azon kívül viszont, hogy ismert és jóképű sportoló, sok erénye nem volt Várinak: egyrészt nem volt még politikus soha, és nem is pécsi. Innentől hiába ápol jó viszonyt a párt fontos emberének számító Bánki Erikkel, hiába tolta alá az infrastruktúrát a pártközpont, csak 41 százalékot kapott, és vereséget szenvedett a korábban a város hőerőművét igazgató, 53,15 százalékot szerző Péterffy Attilától. 

Ha ez nem lenne elég, az ellenzék a közgyűlésben is elsöprő győzelmet aratott, a pécsi önkormányzatban 17 mandátumot szerzett az ellenzéki összefogás, míg a kormánypárt mindössze nyolcat. 

A megyei közgyűlés, mint minden más megyében, Baranyában is narancssárga, a Fidesz 13 képviselőt ültet a testületbe, kettővel többet, mint öt éve, a DK és a Jobbik 2-2, az MSZP és a Momentum 1-1 mandátumot szerzett. 

A 10 ezer főnél nagyobb lakosú baranyai városokban nyert az eddigi polgármester: Komlón szoros küzdelemben, 118 szavazattal győzött a fideszes Polics József a Komló Összeköt Egyesület jelöltjével, Ferenczy Tamással szemben, Szigetváron pedig a független Vass Péter győzött a fideszes Simon Jánossal szemben. 

Szintén említésre méltó Mohács, ahol az ország egyik legfurcsább választását tartották: a várost 1998 óta irányító, 2014-ben a szavazatok 70 százalékát elnyerő fideszes Szekó József szeptember 25-én mustgázmérgezés következtében meghalt a pincéjében, így a városban egy polgármesterjelölt maradt, az MSZP-s Csorbai Ferenc. Ezzel előállt az a helyzet, hogy Csorbai egyetlen szavazattal is polgármester lehet. A városban sokan követelték, hogy lépjen vissza, ő viszont azt mondta, átgondolta a dolgot, és elindul, de ha nem kap sok szavazatot, akkor nem lesz polgármester. Csorbai végül 1867 szavazatot kapott, 4076-an pedig érvénytelenül szavaztak. Kérdés, hogy ez sok vagy kevés.