Földcsuszamlás Budapesten

budapest

Nagyon komoly győzelmet aratott az ellenzék Budapesten. Nemcsak a főpolgármesteri posztot nyerte meg meglepő fölénnyel Karácsony Gergely, de az összefogás pártjainak a fővárosi közgyűlésben is stabil (18-15) többsége lesz. Az ellenzéki összefogás 9 fővárosi kerületet hódított el a Fidesztől.

Azokban a kerületekben, ahol az ellenzéki összefogás adja a polgármestert, a kerületi képviselő-testületben is mindenhol többséget szereztek, sőt, a XXII. kerületben a fideszes Karsay Ferencnek öt évig baloldali testülettel kell majd együtt dolgoznia. A XX. kerületben a civil színekben, de fideszes támogatottsággal újraválasztott Szabados Ákosnak is ellenzéki többségű testületet kell majd vezetnie, ami felveti a kérdést, hogy hosszabb távon mennyire ragaszkodik majd a Fidesz támogatásához.

A főpolgármesterek és a polgármesterek választásának sajátossága, hogy hacsak nem kötődik a személyükhöz valami komolyabb botrány, a választók jobban ragaszkodnak a vezető személyéhez, mint a mögötte álló politikai erőhöz: a hivatalban lévő polgármesterek többnyire felülteljesítenek a pártjukhoz képest. Ebből a szempontból több kerületi polgármester bukása is óriási meglepetést jelent: ha a Fidesz 2018-ban, majd idén tavasszal egyre gyengébben is szerepelt Budapesten, senki se mert volna például az óbudai és az újpesti polgármesterek távozására fogadni. Bús Balázst és Wintermantel Zsoltot öt éve sokkal jobb eredménnyel választották meg, mint ahogy a pártjuk akkor vagy azóta szerepelt a kerületükben.

A fővárosi eredmények egyik legfontosabb tanulsága, hogy a város leggazdagabb, leginkább polgárosodott budai kerületeiben a Fidesz támogatottsága óriásit zuhant. A kormányoldal csak a külső, kevésbé elegáns kertvárosiasabb kerületekben szerepelt elfogadhatóan. Az alábbi infografikán mindez jól kivehető:

Polgármesterválasztás a fővárosban

győztes

vesztes

2014

2019

20%

40%

60%

80%

20%

40%

60%

80%

I. kerület

II. kerület

Fidesz

ellenzék

III. kerület

IV. kerület

V. kerület

VI. kerület

Ahol oldalt váltott a

kerület a korábbi

választás eredményehez

képest

VII. kerület

VIII. kerület

IX. kerület

X. kerület

XI. kerület

XII. kerület

XIII. kerület

XIV. kerület

XV. kerület

XVI. kerület

XVII. kerület

XVIII. kerület

XIX. kerület

XX. kerület

XXI. kerület

XXII. kerület

XXIII. kerület

Ellenzék alatt a legesélyesebb, nem a Fidesz által

állított vagy támogatott jelölt eredményét értjük.

20%

40%

60%

80%

Polgármesterválasztás

a fővárosban

győztes

vesztes

2014

2019

Fidesz

ellenzék

20%

40%

60%

80%

I. kerület

II. kerület

III. kerület

IV. kerület

V. kerület

Ahol oldalt váltott a

kerület a korábbi

választás eredményehez

képest

VI. kerület

VII. kerület

VIII. kerület

IX. kerület

X. kerület

XI. kerület

XII. kerület

XIII. kerület

XIV. kerület

XV. kerület

XVI. kerület

XVII. kerület

XVIII. kerület

XIX. kerület

XX. kerület

XXI. kerület

XXII. kerület

XXIII. kerület

20%

40%

60%

80%

Ellenzék alatt a legesélyesebb, nem a Fidesz által

állított vagy támogatott jelölt eredményét értjük.

A Fidesz fővárosi vereségének mértékét jobban mutatja a párt kerületi képviselőinek a szereplése, ezen a szavazólapon ugyanis a választók lényegében tisztán pártszimpátia alapján ikszelnek. A Fidesz budapesti vereségét jól illusztrálja az az ábra, amin a megválasztott kerületi képviselők politikai hátterének 2014-es és a mostani adatait tüntettük fel:

A választás budapesti eredményeinek vizsgálatakor érdemes kitekinteni a fővárosi agglomeráció fontosabb városaira. Az ellenzék ugyanis egyebek mellett Pilisvörösvárt, Érdet, Gödöt, Százhalombattát, Szentendrét, Szigetszentmiklóst és Vácot is behúzta. Törökbálinton a fideszes polgármester újrázott, de a képviselő-testület az ellenzéké, Budaörsön pedig mindent vitt a Fidesz ellenében induló lokálpatrióta egyesület.

Az ellenzék fővárosi győzelmének egyik legfontosabb része, hogy a közgyűlésben a főpolgármester, a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listán bejutókat összevetve 18-15 arányban az ellenzéki összefogás szerzett biztos többséget. Ez jelentősen megkönnyíti Karácsony Gergely főpolgármesteri munkáját: elég a nem fideszes közgyűlési tagokkal megállapodnia, hogy fővárosi rendeleteket alkothasson. A főpolgármesteri kabinet sokkal kevésbé lesz kiszolgáltatva a fejlesztési forrásokról döntő kormánynak, a vasárnap megszerzett erős közvetlen és közvetett felhatalmazással lényegesen jobb pozícióból tárgyalhat majd Orbánékkal.

A választás országos eredményeinek, az ellenzéki összefogás sikerének, a Borkai-botránynak, a Fidesz és Karácsonyék  kampányának, a vidék és városi választók preferenciái közötti különbségeknek országos szinten több fontos tanulsága is van, ezeket reggel megjelenő összefoglaló elemzésünkben vesszük végig.