Típushibák miatt borulhatott fel a 132 millió forintért vásárolt tűzoltóautó

2019.09.19. 11:32

Egy több mint 130 millió forintos, a Rába közreműködésével készült BM Heros tűzoltóautó borult az oldalára egy manőver során kedden, egy nyilvános bemutatón, írja a Totalcar. A portál szerint ezzel a típusú tűzoltó-autóval több műszaki probléma is lehet.

Megírtuk, a váci Duna-parton, egy parkolóban nyilvános bemutatót tartottak kedden egy Heros Aquadux 4000 típusú gépjármű-fecskendővel, melyet a BM Heros a Rába közreműködésével gyártott, részben Renault alapokra.

Mivel a később balesettel végződő eseményről felvétel is készült, azokon pontosan látható, mi történt. A tűzoltóautó egy lángoló személyautó megkerülése közben először a bal oldalára billent, majd métereken keresztül az ezen az oldalon lévő kerekein egyensúlyozott. Ekkor gyors ellenkormányzással meg tudta akadályozni a sofőr, hogy az Aquadux felboruljon, ám ezután az autó átlendült a jobb oldalára, majd mégis felborult.

A Totalcar mindezek nyomán arra hívta fel a figyelmet, a három éve rendszeresített típus érthetetlen és részben a napi munkát nehezítő műszaki problémáiról még tavasszal Vidó Attila, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének szervezeti alelnöke tizennyolc oldalas összefoglalót készített. Vidó most a portálnak azt mondta, szerinte

az egyenként 132,5 millió forintért vásárolt BM Heros tűzoltóautókkal szerzett tapasztalatok változatlanok, az ilyen típusú autóval dolgozó hattagú rajok továbbra is kényelmetlen, és sokszor veszélyes körülmények közt dolgoznak.

Az autók műszaki felkészültsége, valamint fékrendszere sem teszi ugyanis lehetővé a biztonságos munkát, állítja a szakértő. Vidó aggályait részletezi is a cikk, mely szerint a problémákat a szakszervezet hozzáértői többször jelezték a gyártónak, de eddig nem született magyarázat, illetve megoldás arra, miért dolgoznak nem biztonságos gépjárművel a tűzoltók. 

Ugyanakkor a Vidó Attila által összegyűjtött kritikákra reagálva részletes állásfoglalást írt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amelyben minden, az autó műszaki paramétereit érintő kritikát visszautasítottak. A cáfolatot ugyanakkor egy neve elhallgatását kérő hivatásos vidéki tűzoltóautó-vezető elbeszélése gyengíti.

A baleset miatt mindenesetre vizsgálat indult, amely nem csak a tűzoltóautó baleset előtti műszaki állapotát elemzi majd, de azt is, hogy az, illetve a sofőr által tett manőverek milyen mértékben és milyen arányban okozták a borulást. Mivel a borulás közben többen megsérültek, büntetőeljárás is várható, de az okozott kár miatt kártérítési eljárásra is számíthat a sofőr.

A balesetező Aquadux 4000-et egy több mint két évtizede szolgálatban lévő, tapasztalt tűzoltó vezette, aki vezetési oktatóként is dolgozik a szervezetnél.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport