A prostituáltak titokban felvették a szexet, a videóval zsarolták a kuncsaftot

2019.09.19. 14:47 Módosítva: 2019.09.19. 20:18

Szexuális együttlétről készített videófelvétellel zsaroltak meg egy férfit Gyulán - írja a Békéscsabai Járási Ügyészség közleménye. Az ügyben három nő és három férfi ellen emelt vádat zsarolás megkísérlése és különleges személyes adattal való visszaélés miatt a Békéscsabai Járási Ügyészség.

A megzsarolt férfi június 19-én hajnalban, telefonon jelentkezett be aznap estére egy magát Szandraként hirdető prostituálthoz. A 27 éves nő Gyulára, a Budapest körúton található lakásba hívta a kuncsaftját. A lakásban a férfi érkezése előtt elrejtett egy telefont, hogy azzal rögzítse az aktust, és az ügyészség szerint már ekkor az volt a célja, hogy később megzsarolja a férfit. Az előkészületekben egy szintén prostituáltként dolgozó 29 éves nő segített neki. 

Budapest körút Gyulán
Budapest körút Gyulán
Fotó: Google Street View

A zsarolást három nappal az eset után kezdte a két nő: először egyikük felhívta a szolgáltatásaiért korábban fizető férfit azzal, hogy a főbérlője tudtán kívül kamerázta be a lakást és felvette a kettejük együttlétét. Ekkor azt mondta, azért kéri a férfi segítségét, hogy ne derüljön fény a foglalkozására. Ezután a 29 éves nő is többször megkereste a felvételeken látható férfit. Azzal fenyegette: ha nem fizet, felölti a szexvideót az internetre és megmutatja a férfi feleségének. 

A két nő kinyomozta a férfi feleségének a nevét és képet is készítettek a férfi otthonáról, hogy ezzel is nyomást gyakoroljanak rá.

Eredetileg 5 millió forintot követeltek a prostituáltak a telefonért és a memóriakártyáért, amelyeken a felvételt tárolták. Ezt az összeget alkudta le a férfi 50 ezer forintra, amelyet a megállapodás szerint egy Csabaszabadiban lévő buszmegálló kukájába kellett volna elhelyeznie. A férfi azonban ezen a ponton értesítette a rendőrséget.

A pénzt a zsarolók tervei szerint a két nő élettársainak családja vette volna át, akik ismerték a tervet. Amikor a három férfi és az ügyészség közleményében csak "anyós"-ként emlegetett nő Csabaszabadiban megpróbálta kivenni a megjelölt kukából a kizsarolt pénzt, a rendőrök tetten érték őket. 

Az ügy a vádemelés után a Békéscsabai Járásbíróságon folytatódik. Az ügyészség részben felfüggesztett, részben pedig végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kérte.