Nem lehetett tudni, mi történt, de mindenki sejtette, hogy velük volt valami

DSC4035 (1)
2019.08.25. 11:51 Módosítva: 2019.08.25. 12:08

„Pénteken nem sokkal korábban jöttünk el otthonról, a rendőröket már nem láttam. Néztem a híreket, és először nem lehetett tudni, hogy mi történt, de valahogy mindenki sejtette, hogy velük lehetett valami” - mondta az Indexnek annak a Zöldlomb utcai nagy társasházcsoportnak az egyik lakója, ahol pénteken holtan találtak három embert. Mint utóbb kiderült, egy 35 éves férfi végzett a 31 éves élettársával, valamint a 4 éves gyerekükkel, majd magával is.

A család nagyjából egy éve költözött a társasházba, a nekünk nyilatkozó lakó szerint látszott a családtagokon, hogy vannak problémáik, de igyekeztek beilleszkedni az egyébként összetartó lakóközösségbe. „Van egy közösség a házban, mindenki ismer mindenkit. Sok a gyerek, majdnem mindenkinél van, a gyerekek pedig együtt szoktak játszani a kertben, az övék is” - mondta a lakó.

December óta a radaron kellett lenniük

Az első igazán feltűnő jele annak, hogy valami nincs rendben a családdal tavaly decemberben volt, karácsony környékén. Kigyulladt a család lakása, csak az apa és a gyerek voltak otthon. Nem lehetett tudni, hogy csak a függöny kapott lángra, vagy nagyobb a baj, ezért a lakók kihívták a tűzoltókat.

„Nagy erőkkel érkeztek ki a tűzoltók, de az apa nem akarta sem őket, sem a mentőket beengedni. Azt mondta, már eloltotta a tüzet, a mentők viszont meg akarták őket vizsgálni, hogy nem kaptak-e füstmérgezést, nem esett-e egyéb bajuk. Végül csak akkor nyitott ajtót, amikor kiérkeztek a rendőrök is, és felszólították arra, hogy engedje be a tűzoltókat és a mentőket” - mondta az egyik lakó a házból.

A nekünk nyilatkozó lakó szerint a decemberi eset egyáltalán nem volt szokványos, és csodálkozott is rajta, hogy nem volt semmi folytatása annak, hogy a családfő nem akarta beengedni magához a mentőket. „Látszottak a problémáik, de nem voltak elzárkózva, volt, hogy nekem is segített az apa. Azt gondolom, hogy ha becsöngetett volna hozzájuk egy családsegítő, vagy megfelelő szakember, hogy nincsenek egyedül a gondjaikkal, és ezeken lehet segíteni, akkor nyitottak lettek volna rá” - mondta a lakó.

A decemberi eset után viszont újra elcsendesedtek a dolgok, a lakók nem érzékelték jelét annak, hogy komoly problémák lennének a családdal.

A közvetlen szomszédok volt, hogy hallották, hogy nagyon nehéz lefektetni a négyéves gyereket, sokat sír emiatt, de ez a jelenség azért nem számít különlegesnek a kisgyerekes családok körében.

A több hónapnyi viszonylag nyugodt időszak után jött a hosszú hétvége, és augusztus 20., amikor újra megjelent a rendőrség a családnál.

„Egy nő hívta a rendőrséget, mert állítása szerint az élettársa elvette a kulcsait. A járőrök a helyszínen meghallgatták a nőt és a férfit is, akik elmondták a rendőröknek, hogy szóváltást követően rendezték a köztük lévő vitát. A helyszínen további rendőri intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel. A nyomozás érdekeire való tekintettel, az üggyel kapcsolatban további tájékoztatást nem kívánunk adni” - mondta a rendőrség az Indexnek arról, hogy mi történt huszadikán kora délután.

Ezután történt az, ami miatt  fegyelmi eljárás van jelenleg folyamatban a rendőrségen. Augusztus 22-én, tehát egy nappal azelőtt, hogy a családot holtan találták volna meg a rendőrök a lakásban, egy szomszéd hívta a rendőröket, aki azt mondta, hogy furcsa hangokat hall a szomszédjából, mások sikolyról számoltak be. A rendőrség viszont a bejelentés ellenére ki sem ment a helyszínre.

Mint most kiderült, kilenc hónap alatt ez volt legalább a harmadik alkalom, hogy ugyanahhoz a családhoz riasztották a hatóságokat, ráadásul három napon belül a második.

„Most tele van a társasház rendőrökkel. Fehér ruhás helyszínelők mászkálnak ki-be, újságírók mutogatnak képeket a családról a szomszédoknak. De mit mondjunk a gyerekeknek? Hová tűnt a család? Mi történt a házban? Elköltöztek? Betörtek hozzájuk? Különleges rendőrségi akció volt? Rendőrségi pszichológus vagy egyéb szakember pedig nincs, hogy válaszoljon ezekre a kérdésekre” - tette fel a messze mutató, de nyitott kérdéseket a névtelenségét kérő lakó.

(Borítókép: Nyomozók a Zöldlomb utcai hármas gyilkosság helyszínén 2019. augusztus 23-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport