Kiss-Rigó László püspök Washingtonban misézett, ahol a liberális demokrácia veszélyeit ecsetelte

2019.08.21. 08:22

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök augusztus 20-a alkalmából ünnepi misét tartott Washingtonban a helyi amerikai magyar közösségnek, ahol arról beszélt, milyen veszélyei vannak a liberális demokráciának, írja az MTI.

A Magyar Örökség Háza a washingtoni katolikus bazilikától az arlingtoni Marymount katolikus egyetemig tartó, zarándoklatnak nevezett közös sétával, szentmisével, majd magyar piknikkel ünnepelte a magyar államalapítást.

Ezen a bizonyos misén a püspök sajátos lelki és erkölcsi útravalókat fogalmazott meg. 

Mondandójához Jézus hasonlatát idézte a sziklára és a homokra épített ház sorsának különbözőségéről. "A ház akkor erős és minden próbát kiálló, ha megvannak az alapjai", mondta. De a püspök szerint manapság egy harmadik alternatívát is próbálnak javasolni az építkezéshez, ami "a saját életünk, jövőnk, családjaink, a társadalom jövőjének építését jelenti". Ezt a harmadik alternatívát Kiss-Rigó László a liberális demokrácia ajánlatának nevezte.

Sajátos technika ez, ami – azzal a jelszóval, hogy egyenlő távolságot kell tartani minden értéktől – azt javasolja, úgy építkezzünk, hogy megássuk az alapot, a szükséges anyagokat, az értékeket viszont jó messzire, körben helyezzük el, de az alapot hagyjuk üresen, és arra építsünk. Az így épített ház, vagyis az ilyen társadalom kínálta jövő egyértelműen destruktív és önpusztító, ez ellen, bizony, védekeznünk kell

– mondta az MTI szerint.

Aztán persze beszélt még a keresztény értékekről, hagyományokról, gyökerekről, ami a nemzet esetében adott.

Lehet erről nem tudomást venni, lehet tagadni, de akkor az ember saját magát teszi tönkre, és ha egy társadalomban sok ilyen ember van, akkor sajnos a társadalom tömeggé silányul

- prédikált. De szerinte szerencse, hogy a magyar nemzet tagjai egyre inkább ráébrednek valódi identitásukra. Mint mondta,

az Amerikában és az óhazában élő magyarok számára örök üzenet, hogy tudatosítani kell értékeinket, gyökereinket - a nemzet esetében ez a keresztény gyökereket jelenti -, és meg kell erősítenünk identitásunkat, hogy megküzdhessünk a kor negatív veszélyeivel.

Kiss-Rigó Lászlót, a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke korábban a Magyar Hang interjúvolta meg, Orbán Viktorról és Felcsútról kérdezték. (Később, amikor meglátta leírva, mégis meggondolta magát, és a sajtófőnökén keresztül üzenve le akarta tiltatni, a lap végül mégis lehozta.) A püspök többször a Fidesz mellé állt nyilvánosan, 8 éve Lázár János kampányrendézvényén tűnt fel, és azóta is többször megjelent Orbán Viktor társaságában. Erre azt válaszolta, azért ilyen aktív pártpolitikai porondon, mert felvetődött a kérdés, hogy melyik politikai erő áll ki leginkább a kereszténység mellett, így jött képbe nála a Fidesz.

Itt azt is mondta, nem szerencsétlen vagy helytelen dolog a misét kihasználni pártpolitikai iránymutatásra.