Jön a vihar, tajtékja ében

2019.08.21. 06:18

Hőség, de vihar és felhőszakadás is lesz szerdán Magyarországon az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.

Nézzük.

  • Az ország nagyobb részében visszaesik a hőmérséklet, de azért hőség is lesz, az Kelet-Magyarországon: Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még könnyebb dolguk lesz az embereknek, mert Békés megyében és Csongrád megyében szerdán másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben miatta.
  • Zivatar és felhőszakadás is lesz több megyében: Budapesten és Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Győr-Moson-Sopronban, Hevesben, Komárom-Esztergomban, Nógrád megyében, Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Vas megyében.

Az előrejelzés szerint a hajnalban érkező hidegfront hatására a Dunántúlon megerősödik, főként a Nyugat-Dunántúlon, a Dunántúli-középhegységben és a Balatonnál helyenként viharossá (ált. 60-70 km/h, néhol 70-75 km/h) fokozódik az északnyugati szél, majd estére itt már veszít erejéből. A délutáni, esti órákban  északkeleten (leginkább a Zemplén környezetében, Észak-Alföldön a Tisza vonalához közeli térségekben) fokozódhat átmenetileg viharossá az északkeleti szél.

Délután, estefelé leginkább az Északi-középhegység térségében, Alföld északi részén, majd estétől, késő estétől Pest megyében és környékén, Dunántúl északkeleti részén valószínű helyenként zivatarok kialakulása. Elsősorban a Heves-Borsodi-dombság, Bükk, Mátra, Nógrád térségében esetleg intenzív zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadással (20-50 mm), nagyobb méretű jéggel és 70-80 km/h-t meghaladó széllel.