Megúszta a Ripost a nagyblankázást, mert a bíróság szerint nem tényt közöltek

2019.07.23. 11:08

A Ripost fellebbezését elfogadva a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött, a Nagy Blankáról összehordott állításai miatt a korábbihoz képest finomított helyreigazítást kell lehoznia a kormánypénzből működő bulvárlapnak, írja a Hvg.hu. A Fővárosi Ítélőtábla június végi, de csak a napokban kézbesített ítélete szerint a Ripost nem tényként állította, hogy az ellenzéki tüntetések gimnazista szereplője, Nagy Blanka a középiskolai kirúgás szélén lavíroz. A Hercsik Zita bíró által vezetett tanács szerint a lap csak egy „lehetséges végkifejletet” vázolt fel, és nem állította tényként, hogy a diáklányt ki is csapják emiatt.

Amiatt sem kell helyreigazítást közölnie a kormányközeli médiának, hogy azt írták, Nagy több tantárgyból is bukás közelében van. A bíró szerint a lány elégséges jegyei „közel vannak” a bukáshoz. „Bukás közelinek nem kizárólag az egyes és kettes értékelés közötti eredmény minősíthető” – idézi a Hvg.hu a bírósági ítéletet.

A lapnak a gimnazista ügyvédje azt mondta, hogy ennek ellenére a lapnak közölnie kell a helyreigazítást, és sérelemdíjért is perelni fogják őket.