Költségvetési csalással vádolja az ügyészség a fideszes polgármestert

2019.07.18. 05:08

31 millió forintos uniós forrásból bűnmegelőzési programot kellett volna megvalósítania a méhkeréki iskolának, ám a program – egy kétnapos tanároknak szóló tréninget leszámítva - elmaradt, írta 2015-ben a 444.hu. Egy helyi pedagógus akkor a Juhász Péter alapította Igazmondó Alapítványhoz fordult segítségért, és együtt tudtak küldeni egy hűtlen kezelésről, költségvetési csalás gyanújáról szóló levelet az ügyészségnek.

Az akkori válaszok ütközése elég izgalmas volt: miközben a polgármester azt állította akkor az RTL-nek, hogy végül nem az iskolában folytatták a programot, hanem külsős szakemberekkel dolgoztak, ezért nem is tudhatnak az egészről a tanárok, ezzel párhuzamosan az Emmi azt válaszolta, hogy de, mégiscsak az iskolában zajlott a program, és hibátlanul véget ért. Ha kérdés lenne, forduljanak az iskola vezetéséhez, ám az iskola vezetése semmit nem tudott a programról.

Az ügy végül most jutott el oda, hogy Tát Margit, Méhkerék fideszes polgármestert költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Gyulai Járási Ügyészség, derül ki csütörtöki a Magyar Narancs cikkéből. Rögtön az elején hozzáteszik: Tát ismét polgármesterjelöltje a Fidesznek helyben.

Tát Margit elsőrendű vádlott a támogatási szerződés aláírásakor fennálló valós - az írásban lefektetett megtévesztő nyilatkozatától eltérő - szándéka az volt, hogy a legfeljebb 31 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást az engedélyezett felhasználási cél megvalósítása nélkül jogtalanul megszerezze, és azt más, az eljárás során ismertté nem vált célra fordítsa

– idézi a lap a birtokába került vádiratot. A bíróság a lap kérdésére elismerte, hogy a vádiratot megkapták, és hozzátették, hogy a tárgyalást még nem tűzték ki, talán őszre várható. Ősszel pedig önkormányzati választás lesz, hozzá is teszi a lap, hogy Tát egyelőre a kormánypárt polgármesterjelöltje a Békés megyei, többségében román nemzetiségűek lakta Méhkeréken. 

Tát függetlenként nyert 2010-ben, de 2014-ben már fideszesként indult és nyert újra a választáson.

A vádban szereplő programra pályázásról 2012-ben döntött a képviselő-testület, 2013-ban pozitív elbírálást kapott, majd az év július 23-án az NFÜ nevében eljáró ESZA társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. aláírta a támogatási szerződést: 31 millió vissza nem térítendő pénzből a helyi alapfokú iskolában bűnmegelőzési programot valósítanak meg, a pénz nagyobb részét az EU, kisebbik részét a magyar állam állta. 

A vádirat szerint a polgármester elhatározta, hogy különböző nonprofit szervezetekkel, gazdasági társaságokkal köt színlelt megállapodásokat, közben a közreműködő szervhez kifizetési kérelmeket nyújtott be, mintha eszközbeszerzések történtek volna a projekthez. Végül sikerült 2013 és 2015 között öt részletben lehívni a 31 millió forintot. 

Az ügynek a polgármesteren kívül még 7 vádlottja van, a másodrendűt például papíron a projekt asszisztenseként foglalkoztatták, miközben mindvégig tudták, hogy a projekt bizony nem valósul meg. A vádirat szerint azért dolgozott ő is: szándékos segítséget nyújtott a csalásban.

A hosszú cikkben olyan további érdekes részletek vannak, mint hogy a lepapírozásnál a vádlottak még arra sem figyeltek, hogy olyan táborhelyet írtak be a kamutáboroztatásba, ami két tucat gyereket képes befogadni, de a papíron közel száz gyerek szerepelt.

És talán a legszebb:

A méhkeréki polgármester a pályázat keretében magánszemélyként megbízta önmagát a viselkedéskultúrával foglalkozó szakkör megtartásával, és 2013 december 7-én a fiktív szerződés alapján 168 ezer forintot fizetett ki önmagának

– írja a Magyar Narancs.

Minden vádlott tagadja bűnösségét, az ügyészség indítványozta, hogy amennyiben Tát Margit az előkészítő ülésen teljes körű beismerő vallomást tesz, akkor 1 év 10 hónap börtönt kapjon, de azt két és fél évre felfüggesztve.

„A nyomozás egyébként nem tudott fényt deríteni arra, hová lett a 31 millió forint java része” – írja a lap.