Miért vált köddé az egyik legnagyobb őssejtbank?

5K8A6634
2019.07.15. 10:30
Nagy bajban van az egyik legnagyobb magyar őssejtbank, a Cryo-Save Hungary Kft. anyavállalata, még a könyvvizsgálója is otthagyta. Ez a pénzügyi katasztrófa lehet az oka annak, miért tűnt el mindenki egyik napról a másikra. A Cryo-Save őssejtmintái állítólag Varsóban vannak, de ez a klienseket nem annyira nyugtatja meg. Ami érdekes, hogy évekkel korábban is eltűnt így egy magyar őssejtes cég, aminek a szálai szintén a Cryo-Save-hez vezettek.

Tovább gyűrűződik az egyik legnagyobb magyar őssejtbank, a Cryo-Save körüli botrány. Mint azt korábban megírtuk, a Cryo-Save központi száma már egy jó ideje ki van kapcsolva, az értékesítőik telefonszámai sem működnek, így a klienseik sem érik el a céget. A Facebook-oldaluk eltűnt, és van ugyan egy svájci anyacég, de onnan sem kapnak érdemi információt a társaság ügyfelei. Ráadásul hétvégén derült ki, hogy a rendőrség is nyomoz az üggyel kapcsolatosan, méghozzá emberi test tiltott felhasználása gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Első ránézésre minden stimmelt

A Cryo-Save – más őssejtbankos céghez hasonlóan azt vállalta, hogy 25 évig megőrzi ügyfelei köldökzsinórvérét és köldökzsinórszövetét 385 ezer és 595 ezer forintért attól függően, hogy alap- vagy kombinált szolgáltatást vesznek-e igénybe. Erre részletfizetést is lehet kérni (ez havi 18 ezer és 52 ezer forint között van).

Miután az első cikkünk megjelent, több olvasói levelet kaptunk olyanoktól, akik igénybe vették a cég szolgáltatásait, és most nem tudják, mi történik, hol kaphatnak érdemi információkat. A történet azért is érte váratlanul a klienseket, mert akik korábban utánanéztek a Cryo-Save Hungary Kft. hátterének (ez a magyarországi leányvállalat), nem találtak semmi gyanúsat: a cégbírósági adatok szerint a társaság rendben működik. Ha pedig valaki az őssejtbanki szakmában nézett utána a Cryo-Save-nek, akkor is megnyugodhatott, hiszen a cég az egyik legjelentősebb hazai őssejtbank a Krio Intézet mellett. Legalábbis eddig az volt, de ami most történik a társasággal, az szinte megmagyarázhatatlan. 

Több, a Cryo-Save belső működését ismerő forrás is azt állítja, hogy noha „hivatalosan” minden rendben van vele, a magyarországi leányvállalat pénzügyi gondok miatt került bajba.

Úgy tudjuk, a Cryo-Save Hungary munkatársai (a cégpapírok szerint összesen hat ember dolgozott ott) nem kapták meg a fizetésüket, ezért aztán egyik napról a másikra hirtelen mindenki felállt, és otthagyta a céget.

Ezért volt az, hogy sem a kliensek, sem a sajtó nem tud elérni senkit sem a társaság címén, elérhetőségein. 

A Cryo-Save Hungary Kft.-t hat évvel ezelőtt alapították, a tulajdonos több – például svájci – áttételen keresztül a nemzetközi Cryo-Save márkanevet üzemeltető holland Esperite N.V. A cégcsoport általában a svájci köztes cég nevében kommunikál. A magyar leányvállalat gyorsan elég szép árbevételt könyvelt el, majd fokozatosan kevesebb pénzt termelt, miközben egyébként a saját és a jegyzett tőkéje is nőtt.

Az alkalmazottak száma csökkent idővel: míg 2015-ben tizenhat embert alkalmazott, tavaly ez 12-re csökkent, idén február és májusa között pedig hatot foglalkoztattak a papírok szerint. Ráadásul a cégnek csak a 2017-es pénzügyi beszámolóját találtuk meg, a tavalyit ugyanis nem adta le, noha azt májusig meg kellett volna tennie. Ezen kívül idén júliusban egy NAV-os végrehajtás is indult, de ez még nem árulkodik feltétlenül nagy bajról, hiszen efféle végrehajtás mögött bármi lehet. 

Egyszer már történt velük valami hasonló

Ami viszont érdekes, az a Cryo-Save múltja Magyarországon. Mielőtt a Cryo-Save Hungary Kft. amelynek papíron a fő tevékenysége egyébként reklám megalakult, a külföldi anyacég szolgáltatásait a Sejtbank Kft. közvetítette, egészen 2013 végéig. Azok, akik annak idején a Sejtbank Kft.-vel kötöttek szerződést, a szerződéseken többször találkozhattak a Cryo-Save nevével, sőt, egyes esetekben a Sejtbank Kft.-nél Cryo-Save Sejtbank Kft. néven hivatkoztak magukra.

A Sejtbank Kft. 2008-ig Czeizel Endre egykori munkatársa, Merhala Zoltán érdekeltségében állt, utána került át a mostani történetben is főszereplő Cryo-Save csoporthoz, és esett át különböző céges manővereken a csoporton belül úgy, hogy a láncolat végén mindvégig a nemzetközi Cryo-Save, illetve az amögött álló Esperite volt. 

Aztán köddé vált. 

És hogy hogy vált köddé? Beszéltünk egy klienssel, aki két gyermeke köldökzsinórvérét is a Sejtbank Kft.-vel kötött szerződés alapján vetette le 2007 és 2012 között. Most, hogy a Cryo-Save-vel problémák vannak, a kliens előkereste a szerződéseket, ezeken is látszik, hogy a fejléces papíron a Cryo-Save neve szerepel. Amikor a kliens a szerződést kötötte, a Sejtbank Kft. még a Bolgárkertész utcába volt bejelentve. Később a cég egyszerűen nevet és székhelyet váltott, onnantól kezdve VSB Service Kft.-ként futott tovább. Majd tavaly ezt a VSB Service Kft.-t kényszertörölték.

Ami érdekes és a mostani, cryo-save-es botrányhoz hasonló, hogy a Sejtbank Kft. sem a névváltoztatásról, sem a kényszertörlésről nem értesítette az ügyfelet. A kliens egyébként semmilyen címén nem éri el azt a Sejtbank Kft.-t, amelyikkel a szerződést kötötte.

Ismerős? Hát persze, hiszen most ugyanez történik a Cryo-Save-vel.

Igaz, találtunk olyan magyar nyelvű tájékoztatót, amit még 2013-ban küldött ki ügyfeleinek a Sejtbank Kft. Ebben a cég azt állította, hogy a Sejtbank Kft. átruházta a szerződéseit a Cryo-Save AG-nak (ez egy svájci részvénytársaság). Ebben a tájékoztató levélben azt írták, hogy az őssejtmintákat egy belgiumi laboratóriumba vitték.

Ami a mostani, Cryo-Save Hungary kft.-s történetben érdekes, hogy ezúttal is adott ki a svájci cég egy közleményt arról, hogy a mintákat elszállították, de ezúttal egy varsói laboratóriumba. És ha még nem lenne eléggé szövevényes a sztori, ezen a ponton bekapcsolódott egy másik, a Cryo-Save Hungary Kft.-től (és általában a Cryo-Save csoporttól) teljesen független cég, a Krio Intézet. 

A Krio Intézet az őssejtbankpiac egyik legnagyobb hazai szereplője. Beszéltünk Sebes Jánossal, aki a Krio Intézet kereskedelmi igazgatója. Sebes azt mondta, hogy a Cryo-Save Hungary Kft. által levett mintákat immár Varsóban tárolják. Merthogy – magyarázta Sebes – a Cryo-Save megkereste a nemzetközi FamiCord cégcsoportot és megállapodott vele, hogy a cryo-save-es mintákat a FamiCord varsói központjába szállíthassa át. (A nemzetközivé épített, több országban társult cégekkel működő FamiCord márkanév mögött a Polski Bank Komórek Macierzystychbe (PBKM) nevű lengyel őssejtbank áll.) A Krio Intézet ott jön a képbe, hogy bár semmi köze a Cryo-Save-hez, de a FamiCord cégcsoport tagja. 

A minták tárolása a PBKM laboratóriumában biztonságos körülmények között folytatódik

állítja Sebes János. Szerinte a Cryo-Save ügyfelei egy egyszerű netes űrlap kitöltésével tájékozódhatnak arról, mi van a mintájukkal. Igaz, arról, hogy mi lett a Cryo-Save Hungary Kft.-vel, miért tűntek így el, Sebes sem tudott mit mondani. Szavaiból azonban kitűnt, hogy az a kommunikáció, ahogy és amit a Cryo-Save ebben az ügyben folytat, ártalmas az egész őssejtbankos piac megítélésére. Sebes hangsúlyozta, hogy a Krio Intézet – ahogy az elmúlt húsz évben – most is biztonságosan, zavartalanul működik. 

Bajban az anyacég, a könyvvizsgáló is lelépett

Tény, hogy ez a biztonságos működés a Cryo-Save-re nem igaz. Az Index többször kereste a svájci központot, hogy beszélhessünk a cég vezetésével. Minden egyes megkeresésünkre visszahívást ígértek, de sosem hívtak vissza. Idehaza már külön Facebook-csoport is alakult, ahol a Cryo-Save ügyfelei csoportosulnak. 

Piaci forrásból származó információnk szerint nemcsak a Cryo-Save Hungary Kft. van bajban, hanem több más ország leányvállalata is. Úgy tudjuk, hogy Olaszországban, Spanyolországban is gondok vannak a cég pénzügyeivel. 

Ami biztos, hogy az amszterdami székhelyű, tőzsdén jegyzett Esperite NV (ez a Cryo-Save anyacége) nemrég kiadott közleménye szerint az Esperite könyvvizsgálója, az Accon – a 2018-as pénzügyi beszámolóra vonatkozóan – felmondta a szerződést. Az Accon azért hagyta ott az Esperitet, mert szerinte a cég nem tartott be egy határidőt. Az Esperite igazgatótanácsa szerint hatálytalan a felmondás, mert szerintük nem tájékoztatták őket kellő időben, és fontolgatják jogi eljárások megindítását az Accon ellen. Ugyanakkor már most közölte az Esperite, hogy mivel új könyvvizsgálót kell találnia, ezért késve fogja leadni a tavalyi pénzügyi beszámolóját.

Addig is annyit látni, hogy a tőzsdén erős lejtmenetben van a társaság: 2015-ben még 3 euró körül ment el egy részvényük, most 0,07 euró darabja. Az Esperite korábbi közleményeiből kiolvasható, hogy már régóta bajban vannak, és próbáltak megszabadulni a vállalattól. Többször tárgyaltak a cégeladásról a PBKM-mel is, de ezek a tárgyalások sokszor elakadtak.

Végül a PBKM elállt a vásárlástól, de úgy tűnik, annyiban megköttetett az üzlet, hogy a Cryo-Save mintáit a PBKM kapta meg. Arról, hogy a Cryo-Save és a PBKM megállapodott egymással, az Esperite NV is kiadott egy közleményt július 1-jén. Igaz, ebben egy szót sem írnak arról, hogy a magyarországi kliensek mintáit Varsóba szállították, annyit írnak, hogy hosszú távú tárolásra kötött megállapodást egymással a Cryo-Save és a PBKM.

Forrásaink szerint ez azért érhette meg a PBKM-nek, mert így az ő varsói őssejtbankjuk több mint félmillió mintával piacvezetővé teheti őket. Az már más kérdés, hogy mennyire erős egy olyan piac, ahol éppen a Cryo-Save üzleti gyakorlatához hasonló módszerek miatt csökken a bizalom a szektor szereplőivel szemben.

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)